Mikulás.

Kezelés alatt több alapítvány is ellátogatott hozzám, hozzánk.Most a Segítő Angyalok Állat és Természetvédő Egyesület, járt nálunk, még Mikulás alkalmából. Mindenki nagyon örült a sok sok ajándéknak.Én különösen a törődésnek örültem. Jó volt látni a pici gyerekeket és nagyobbakat akik ugyan úgy örültek a kedvességnek mint én. Készült pár kép rólam, és sorstársaimról is: 

Jó, hogy megismertem őket, sokat tanultam tőlünk. Nem szabad feladni! Küzdeni és harcolni kell! 

Tomi: 

- Életvidám fiúnak ismertem meg! 

Domi és apukája:

- Imádni való, rosszcsont, gyönyörű kisfiú! Nagyon édes! Mindig kíváncsiskodott és mosolyt csalt az arcunkra.  

Köszönjük, hogy mosolyt csaltak az arcunkra ! :)

Mellékhatások

A napok teltek, de egyre lassabban. Vártam mikor mondják már, hogy mehetek haza. Jó lett volna már látni a családom, a barátaim, rokonokat, ismerősöket, és ismeretleneket is. Egyik nap bátorságot vettem magamon és megkérdeztem.
- Doktor úr! Mikor mehetek haza?

- Megbeszéljük. - mondta, és már ment tovább.

Nem túl biztató szó, de értettem, egy darabig biztos nem. Kellett a steril környezet. Mindenhova maszkban kellett mennem. Még a kórházon belül is, ha csak a folyosóra mentem ki. Ha jöttek látogatni akkor is maximum egy ember lehetett bent a kórteremben. Nem volt megszokott, nem szerettem ezt. Olyan volt rajtam mint egy páncél. 

Este lett. A napom viszonylag gyorsan eltelt, bár most már éreztem a kemoterápia által kiváltott hányingert. De kértem gyógyszert rá és el is múlt. Vártam a holnapot mert jön mama. Megfürödtem, néztem még egy kicsit a TV-t aztán már aludtam is. 

Felébredtem. Szúró, lüktető fájdalom a jobb fülemben. Éget, fáj. Próbáltam visszaaludni hátha elmúlik. Nem múlt, csak jobban fájt. 01:15 van. Felkeltem, belebújtam a papucsomba és kivánszorogtam a kezelőbe. A nővér nagy szemekkel néz rám.
- Mi a baj? -kérdezi.

- Fáj a fülem.
- Várj, szólok egy dokinak és megmondja mit kaphatsz.

- Rendben. Köszönöm. - mentem vissza a kórtermembe.

Beléptem, véletlen becsaptam az ajtót. Anya felébredt.
- Mi a baj? - kérdezi.
- Fáj a fülem. Jön egy doki megvizsgál és kapok gyógyszert.
Nem szólt semmit láttam, hogy mérges lett. Nagyon féltett. Bejött a Doktornő, bemutatkozott, megvizsgált majd belenézett a fülembe. Nem talált semmi elváltozást. Látta rajtam, hogy nagyon fáj ezért kaptam fájdalomcsillapítót. Visszafeküdtem, majd mikor már nem fájt annyira lassan elaludtam...

Második Felvonàs

Az első kemot Anya születésnapján kaptam meg, most eljött a második kemoterápia napja amit már vártam, mert lehet hazaengedne az orvos ez után. Persze csak ha minden rendben megy. Reggelem ugyan úgy indult mint az első kezelésnél, de ezúttal már sokkal több gyógyszerrel a szteroidok miatt. Beszedegettem a nővérek által kiszámolt napi adagomat és vártam. Ezúttal nem hozták a kezelést, hanem nekem kellett menni a kezelőbe. Az Aszparagináz egy nagyon erős kezelés, ezért is jegyeztem meg a nevét. Mikor a kezelőbe értem, kérték hogy üljek le. Elmondták, azért kell a kezelőben kapnom ezt az anyagot, hogy ha allergiás reakciót vált ki akkor letudják állítani a azonnal. Ameddig ezt elmondták már rajtam is volt a kezelés. Lassan csepegett, közben a nővérekkel beszélgettem. Nagyon aranyosak voltak. Viccelődtek, vicceket meséltek. Olyan furcsa, hogy ilyen helyzetben is tudnak nevetni. Pedig a munkájuk nem egy könnyű munka. Életeket menthet. Még lecsöpögött a kezelés addig kérdezgettek.
- Nem érzel semmi furcsát?
- Nem viszket belül a torkod, esetleg kis gombócokat sem érzel?
- Nem szédülsz?
Aztán már a bőrömet is figyelték. (Tényleg erős gyógyszer lehet ha így figyelik az embert eközben). Teltek a percek miközben nagyokat nevettünk. Teljesen elterelték a figyelmem a kezelésről, pedig nagyon megijedtem mikor elkezdtek kérdezősködni. Következő pillanatban már azt vettem észre, énekel a gép. Tehát semmi allergiás reakcióm nem volt. Jól bírta a szervezetem az újabb "mérget". Mára ennyi a kezelés. A nővér levette és átmosót indította el. Egy jó 15 percig csöpögött ez is, aztán lezárta a portomat a szokásos heparinnal vagy C-vitaminnal. Visszamehettem a szobámba, anya nagy mosollyal várt. Láttam hogy örül annak, hogy minden rendben ment. A nap további része ugyan úgy telt mint mindegyik más is. A napokban meglátogatott egy régi barátnőm és barátom mamája is akitől kaptam egy gyönyörű verset:

Az élet himnusza,
Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan.
Az élet szépség - csodáld meg.

Az élet boldogság - ízleld
Az élet álom - tedd valósággá.
Az élet kihívás - fogadd el.
Az élet kötelesség - teljesítsd.
Az élet játék - játszad.
Az élet érték - vigyázz rá.
Az élet vagyon - használd fel.
Az élet szeretet - add át magad.
Az élet titok - fejtsd meg.
Az élet ígéret - teljesítsd.
Az élet szomorúság - győzd le.
Az élet dal - énekeld.
Az élet küzdelem - harcold meg.
Az élet kaland - vállald.
Az élet jutalom - érdemeld ki.
Az élet élet - Éljed!                                                                    Teréz anya

Szteroidok

Az első kemoterápia után eltelt majdnem egy hét, jön a második forduló. Itt már elkezdtem szedni a szteroidokat . Elmagyarázta az orvos hogy ennek is sajnos vannak mellékhatásai. Felfújódhatok tőle, és mindig éhes leszek. Így tuti nem 1-2 kg-mal leszek nehezebb. Első nap mikor megkaptam a szteroidot akkor azt hiszem csak reggel meg este kellett bevennem kettő-kettőt. És minden harmadik nap emelkedett a gyógyszerek száma 1 db-bal.A legvégén már 3x7 adagot szedtem be amikor már intenzíven éreztem,  hogy mikor eszem, nem vagyok tele, hanem még mindig ennék. Nagyon rossz volt az az érzés. Nagyon nehezen bírtam a gyógyszereket is beszedni mert nem csak a szteroidokat szedtem, hanem mellette még vagy négy másik félét. Pl.: savlekötő, kálium, D-vitamin. Sok volt egyszerre ennyi egy nap. Már rendesen hányingerem volt a gyógyszerektől mikor a számhoz vettem. Mondjuk ki szereti a gyógyszereket? A mellettem lévő kislány Johi nagyon ügyesen vette be 5-6 éves kislány. Ő úgy csinálta, hogy kis kanálba kanalazott az anyukája kefírt, belerakta a gyógyszert és le is nyelte. Nagyon ügyes és életvidám kislány. Anna (ő csak egyszer volt a legvégén a szobatársam), ő csokiba mártogatta bele és úgy vette be. Hmmm.. praktikus. Én is gondolhattam volna erre. Bár én mindig forrócsokival vettem be. 

A híres szteroid: 

Kitűzték a második kemoterápia időpontját is. Ettől már annyira nem féltem. Pedig ettől jobban kellett volna mint az eddigitől..

Az első kemoterápia

Már csak egy nap volt hátra. Folyamatosan csak az járt az eszembe hogy hogy lesz a holnap. Reggel lett. Mint minden nap teljesen szokásos volt, felkeltem 7-kor bevettem a gyógyszeremet, aztán ha még volt gyógyszer azt fél 8-kor behozta egy nővér, hogy azt is vegyem be. Mindig 8- fél 9 óra között jött egy orvos, (aki éppen ügyeletes volt) és megvizsgált. Mindent rendben talált. Fél 9-kor megérkezett a reggeli. Aztán a várakozás. Azt mondták olyan fél 10 - 10 órakor kapom meg a kezelést. Úgy is lett. 10-kor szóltak, hogy jön a kezelés. Behozták az infúziós állványt. Kaptam emetront (hányinger ellen), és felrakták a kezelést. Csak csepegett. Nem tudom pontosan már, mennyi ideig ment az infúzió, de egy orvos bent volt az első 15-20 percben, hogy minden rendben menjen. Rendben is volt. Még ment a kemoterápia, ez idő alatt bejöttek kérdezték,hogy minden rendben van-e. Mikor lefojt a kemo, a kis gép csipogni kezdett, ami azt jelentette, hogy teljesen lement. Anya szólt a nővérnek, és felrakta az "átmosót" (ez ilyen kisebb fuzi, ami átmossa az infúziós csövet, hogy az is a testembe kerüljön.) Ez körülbelül 15 percig ment. Aztán jött a nővér átmosta a csövemet és lezárt heparinnal vagy C-vitaminnal. Ez változó volt. Nem éreztem különösebb változást a kemo után, aminek nagyon örültem. Minden rendben ment. Azt hittem valami különösebb is lesz, de nem volt. :) Nem kellett volna rágörcsölnöm erre sem. Délután megkérdeztem a dokit, mi lesz ezek után. Azt mondta el kell majd kezdenem szteroidokat szedni és ez alatt ugyan úgy kapom majd az infúziós kezelést is. Nem tudtam mi lesz, vártam a következő kemoterápiát. Még mindig a kórházban "raboskodtam"....

Kitűzték...

Nagyon sokat gondolkodtam azon mi lesz majd ha, megkapom a kemot? Mikor mehetek már haza? Mikor kihullik a haj milyen lesz?  Milyen lesz az arcom? Hogyan fogok kinézni? Hogy fogok tükörbe nézni? Hogyan néznek rám majd a barátaim, a családom? A legjobban a barátom véleményére voltam kíváncsi? Mit szól majd ha így lát ? Sosem akartam hogy így lásson engem, nem csak ő senki sem. Persze ez egy lánynál teljesen máshogy játszódik le egy fiúnál (hacsak nem hosszú hajú az a fiú). Nem érdekelt semmi más csak az hogy hogyan fogok kinézni. Pedig nem ez volt a legfontosabb. Az orvosom az altatás után egy-két nappal bejött hozzám. Elmondott mindent a kezelésekről. Elmondta milyen kezelést fogok kaoni (a nevére már nem emlékszem). Azt mondta már kitűzték mikor kapom meg az első kemoterápiát. Furcsa érzés volt de még nem tudtam feldolgozni akkor hogy ez velem történik. Lehetetlennek tűnt, hogy én ilyen beteg legyek. Nem éreztem pedig semmi rosszullétet egyszerűen csak többet aludtam mint eddig és párszor be is lázasodtam. Az orvos még mindig nem engedett haza. Anyu pedig még mindig bent volt velem nem ment haza csak maximum egy napra hogy kimossa a ruhákat, az itthoni dolgokat elvégezze és másnap már vissza is jött. Még ő nem volt ott addig megismertem több embert. Voltak bent tanárok is és pszichológus is vele sokat beszélgettem. Persze akkor is jöttek mikor anya ott volt. Az orvosok és a nővérek, a gyerekek és még a takarítók is mind olyan aranyosak voltam. Nagyon családias bent a hangulat. A legjobb kórház ahol eddig voltam. (Persze nem mennék vissza de látogatóba szívesen). Nem nagyon tudtam másra gondolni csak, hogy hogyan fogom magam érezni. Féltem. Egész nap nagyon nem lehetett mit csinálni, de délután már beszélhettem az otthoniakkal (skypen), így gyorsan eljött az este. Akkor egyik beteg kisfiúval osztoztam a laptopon amit a kórház kölcsönadott nekünk. Minden napnak ezt a részét vártam a legjobban, mindig mamám délután 5-kor hívott, barátommal pedig 4 óra fele beszélhettem,persze ha nem hívott fel telefonon. A kemoterápiáig így mentek a napjaim... 

Lumbálás.

Van akit fekve, van akit ülve lumbálnak. Engem ülve szoktak. Félelmetes kicsit. Nem fájdalmas, inkább kellemetlen. Nekem a hátam (ahol megszúrnak), bekenik érzéstelenítő krémmel és azt rajta hagyják 1 óráig. Mikor behívnak leszedik, lefertőtlenítik és utána lumbálnak is. Mindig rágörcsölök amikor ezt csinálják, néha nem értem mért mert, ha összeszorítom a fogam erősen és Anya kezét fogom akkor mindig minden rendben van és nem is fáj. 

Ki KELL bírni a gyógyulás érdekében!

Kicsit szemléltetem:

1. Ülve lumbálás: 

2. Fekve lumbálás: 

Következő egy hét

Minden eredményem nagyon jó lett. A csontvelő és a lumbálás is. Az azt követő napokban esténként nagyon nehezen ment a fürdés mert felül csak törölgethettem magamat mert a tűt nem érhette víz és a varratot sem. Eljött egy pár családtagom meglátogatni. Aminek pedig különösen örültem mert a hét is gyorsabban telt és két osztálytársam is meglátogatott. A napokban eljött a többi családtagom, barátaim és legjobb barátnőm is. Barátom és az anyukája is bejöttek hozzám. Édes apukám és neki élettársa is. :) Nevelő apum és még a család többi része. Ennek mind nagyon örültem, mert már 3-4 hete nem láttam őket. Jó volt tudni hogy ennyi mindenkit érdeklek. Eljött a varratszedés napja. A Dr. Úr bejött a kórtermembe,  elmondta mire számíthatok. Azt mondta, hogy másnap altatni fognak így megint nem ehetek éjféltől és nem ihatok, mert megint csontvelőt vesznek.. és lumbálnak is. Már nem féltem annyira tudtam mi következik. Este meglátogatott az altató orvos.. éjféltől már rám is rakták az infúziót. Reggel mikor felkeltem ugyan úgy megvizsgáltak, 1-2 óra után jöttek is értem.  Most nem a saját lábamon mentem, most eltoltak. Anya ismét eljött velem adott egy puszit és betoltak a műtőbe. Már megismertek és köszöntek is bent nekem. Megint megkértek hogy öltözzek le. Mivel azt mondták hogy altatásban veszik ki a varratokat annyira nem izgultam. De mégsem így volt... még altatás előtt megcsinálták. Egyáltalán nem fájt és nem éreztem semmit, talán a nyakamnál de nem volt rosszabb mint egy darázscsípés. Most már a portomba kaptam az alttóanyagot. Megint "Szép álmokat" kívántak nekem. Mikor felébredtem még a műtőben voltam, pontosabban már toltak ki. Betoltak a kórterembe és áttettek az ágyamra. Láttam, hogy infúzióra vagyok kötve még mindig, hogy ne száradjak ki. Ismét meg kellett várnom még ehetek és ihatok. 2-3 óra múlva már picit felkeltem, de nem járkáltam mert ilyenkor nem ajánlott. Lumbálás után pedig feküdnöm kell mindig minimum 2 óra hosszát (vízszintbe). Kicsik már 24 órát fekszenek. Mint minden nap Mamám és Barátom felhívtak engem, hogy miújság van. Keresztanyukámmal mindig skype-on osztottam meg a híreket mikor jól voltam, és barátommal Martinnal is. Így otthon ők mondták el mi történik épp velem.