Újra a helyemen

Másnap anyát korán beengedték hozzám, vártuk mikor mondják már, hogy mehetek vissza. Most már sokkal jobb állapotban voltam. Már tudtam örülni mindennek. Reggel tudtam kicsit internetezni az új USB stick-kel és rögtön a Facebook-ra mentem. Amikor meglátta a nővér rögtön elmosolyodott, és csak annyit mondott:
- Ezek a mai fiatalok.
Visszamosolyogtam rá. Megnéztem az aggódó üzeneteket, és a kérdéseket.
(Jobban vagy már? Hogy vagy ? Mi újság veled ? Hogy érzed magad ? Remélem minden rendben van)
Örültem, minden aggódó üzenetnek, és mikor tehettem válaszoltam is rá. Nem sokáig tudtam használni a fáradékonyságom miatt a gépet. Körülbelül 5-6 percig. Aztán jött az orvos, vizsgálni engem. Meghallgatta a szívem, a torkomba is belenézet és kitisztították a mandulámat is. Meglátogatott a kardiológus is, most mindent rendben talált. Lehozták az EEG gépet is és ez is jó eredményt mutatott.
Most már csak vártunk. Anyától kérdeztem mi volt tegnap előtt. Mi történt velem, de ő sem tudta. Viszont arról beszélt, hogy Kereszt Anyukám és Kereszt Apukám is volt bent nálam. Ami nekem teljesen kiesett. Nem emlékeztem rá. Furcsa volt, hogy ez kiesett az emlékezetemből mikor gyakorlatilag a szememmel láttam mind a kettőjüket. Hihetetlen. Mondjuk nem is csodáltam, amilyen rosszul voltam.
Jött a Dr. Nő.
- Nemsokára jönnek érted és áttolnak vissza az Onkológiára.
- Köszönjük. - mondtuk egyszerre Anyával.
Látta milyen lelkesen egymásra néztünk Anyával és elmosolyodott ő is. Örültünk már, hogy innen kikerültem. Nem szerettem ott lenne. Bár ki szeretne? Annyi beteg kisbaba volt ott és rossz volt látni, hogy ők semmiről sem tehetnek, ahogy én sem és mégis itt vannak.
 - Ott van bent. - szólt az orvos.
Az ajtóhoz néztem és láttam, hogy jött értem, végre. Mehetek vissza. Azt hittem tolószékben visznek vissza, de nem. Az ágyamat tolták ki nehézkesen az ajtómon. Aztán toltak keresztül a folyosón. Az emberek segítettek kinyitni az összes ajtót és láttam, hogy mosolyognak rám. Ez jó érzésvolt. Mentünk tovább. Már csak egy ajtó maradt hátra, kíváncsi voltam, hogy fogadnak majd. Jobbra tőlem meg kellett nyomni egy "gombot" , hogy kinyíljon az ajtó. Megnyomta a nővér (aki tolt át), anya pedig sétált mögöttünk és hozta a cuccaimat egy másik nővéri segítséggel, és betoltak az ajtón.