Megvan az eredmény...

Reggel van.

- Megvan az eredmény...! - szólt be a szobámba az orvos.

Egyszerre remegtem, izzadtam és ezerrel vert a szívem, de most nem azért mert beteg lenne. Ez most csak az izgatottságtól van. Mi lehet az eredmény?! Jónak kell lennie. Biztos minden rendben lesz, de mi van ha mégsem?! Biztos minden rendben lesz, rendben kell, hogy legyen! Ki akarok innen szabadulni.

- Megvannak az eredmények. - lépett be az orvos.

- Jóreggelt Dr. Úr. - mondtuk egyszerre Anyával.

- Jó reggelt. Nos, az eredmények azt mondják, hogy minden rendben van a lábával. Most már tornáztatni kell és járkálni, mert el fog gémberedni. Ha minél előbb haza akar menni akkor jól kell járnia is. - mosolygott

Ezek a szavak...ezek a mondatok. Mintha egy kulcsot adtak volna, egy halál biztos lakat felnyitásához. Hiszen van innen kiút! Nemsokára mehetek haza, csak fel kell épülnöm. Ezek szerint jó a vérképem is. Annyira örültem. Ez azt jelenti, hogy semmiféle rosz vagy jó indulatú daganat vagy ehhez hasonló nincs a lábamban. Tudtam, hogy minden rendben lesz. Ennek így kellett lennie. Amikor az orvosom ki ment a szobából alig vártam, hogy jöjjön a gyógytornász, hogy meg mozgassam a lábam, és így minden egyes tornával közelebb kerülök a hazamenetelhez. Rögtön rá is támaszkodtam a mankóra és ki is próbáltam. A gyógytornász (Andi) elmagyarázta hogyan kell vele mennem, és azt is, hogy hogy nem célszerű vagyis, hogy NE menjek vele vagy ha jobban tetszik akkor hogy hogyan eshetnék pofára. Vicces volt vele menni és érdekes érzés, de ahogy a napok teltek mindig egy kicsit jobban ment és volt olyan is mikor támaszkodással (mankó nélkül) is elmentem a wc-ig. Máshova anélkül nem mentem.

Másnap hoza Györgyi néni a parókát, hogy felpróbáljam és megkérdezte döntöttem-e már mit kívánok. Megdöbbentem, hogy ezen nem is gondolkodtam annyira izgatott voltam, hogy milyen az eredményem. Kértem még haladékot, had gondolkodjak. 

- Akkor kívánsz, és azt amit te szeretnél. - felelte mosolyogva.

Annyira aranyos hölgy volt, és nyugodt. Kaptam tőle egy ilyen kis világító "izét" ami régen valamihez ajándékba volt benne amit az ujjra lehetett ráhúzni. Azzal szórakoztam minden este. 

Elmondta, hogy valamelyik nap elmegyünk parókát nézni kocsival. Felpróbálhatom azt amelyik nekem tetszik és ha elégedett vagyok vele, elhozzuk. Megnézünk több üzletet is ha egynél nem tetszene semmi. Annyira örültem ennek is. Ezek az utóbbi napok nagyon jól telnek ami mostmár nagyon jól jön a rosz után. Megbeszéltem az orvossal melyik nap mehetek ki a kórházból, melyik nap válasszuk ki az új hajam. Alig vártam azt a napot, már 3 hónapja nem voltam levegőn, csak akkor éreztem a friss levegőt amikor a nyitott ablaknál ültem vagy feküdtem.
A kemoterápiát ez alatt az idő alatt is ugyan úgy kaptam tovább. Nem volt megállás.