Ébren lumbálás

Ma korán keltem. Eltelt egy hét a kívánság leadása óta. Sokszor tűnődtem azon, mikor kapom meg, vagy, hogy egyáltalán megkapom-e?! Furcsa, hogy vannak emberek, akik olyan beteg gyerekeknek teljesítik a kívánságát vagy olyan hasonló betegeknek amilyen én vagyok. Jó bele gondolni abba, hogy jó szívvel teszik ezt és, hogy szeretik a munkájukat. Hiszen akkor nem is csinálnák ezt. Mennyi boldog arcot láthattak már ezek az emberek, és ezeket a mosolyokat mind ezek az emberek váltották ki a gyerekekből. Ez nagyon jó dolog. Az lehet a legérdekesebb benne, mikor megkapják a kívánságot és elkezdik keresni, ki tudná teljesíteni. Az lehet a legizgalmasabb mikor már meg van az ajándék és felhívják a szülőt, hogy megvan és jönnének átadni. Mire odaérnek azon gondolkodnak, hogy megint egy embert tettek boldoggá. Felbecsülhetetlen lehet az az arc, és az mikor odaadják, hogy abban a pillanatban, mi jár a gyerek fejében, mire gondol. Mikor pedig elmennek átbeszélik, hogy ők hogy élték meg ezt az egészet és a gyerekre gondolnak, hogy ő hogyan élhette meg. Tisztelem ezeket az embereket! 
Miközben ezen gondolkodtam, az ajtóm előtt megjelent a kezelőorvosom.
- Hello. Hogy vagy? - köszönt.
- Jóreggelt, jól köszönöm. Egy kicsit izgulok. - vallottam be.
- Nemsokára jönnek a nővérek és bekenik a hátad, majd adnak egy bogyót, amitől nem leszel annyira ideges. 
- Rendben van.
- Mikor bevetted, ne menj ki segítség nélkül a wc-re meg sehova se menj. - figyelmeztetett.
- Rendben, majd Anya segít. 
- Oké, majd szólok ha Te következel. - mondta.
Bólintottam. Aztán elment, mikor megfordult már jöttek is a nővérek, 9 óra volt.
- Szia. Kiülsz egy kicsit a székre? Bekenem a hátad.
- Igen persze.
Kivánszorogtam, fájós lábammal egy kis segítséggel a székbe. Majd beleültem háttál, ahogy kérte, a támlát átkaroltam. Szólt, hogy domborítsak, megfogta a csípőm mind a két oldalon. Mikor megtalálta, akkor az ujját elkezdte egyszerre, egymás felé a hátom közepe felé húzni. Ahol találkozott a két ujja, ott kente be, nagy területem a krémmel. Aztán leragasztotta egy átlátszó "papír" féleséggel. Lehúzta a pólóm, mondta, hogy ne feküdjk rá, nehogy kijöjjön a krém, majd megköszöntöm. Kérte, hogy vegyem be a gyógyszert, mikor bevettem elment.
Egy óra idegeskedéssel telt, nagyon izgultam. Szerintem az én szervezetemre, ez a gyógyszer nem hatott. Végül behívtak.
- Regina, gyere te következel. - állt a nővér az ajtóba.
- Megyek! - mondtam nagyon félve, és izgulva.
Elindultam a kezelőig, lassan mentem. Már nem tudtam, hogy a lábam vagy a stressz és a félelemérzetem miatt megyek lassan. Aztán végül csak odaértem az ajtóba. Az asztalon egy tálca, rajta több darab tű volt becsomagolva, amivel gondolom meg fognak szúrni. Másképpen miért lenne ott?! Kérték, hogy üljek le, ugyan úgy ahogyan a hátamat kenték be. A hasamhoz, az otthonról, még a betegségem diagnosztizálás napja után behozott nagy párnát raktuk, hogy mikor domborítanom kell és megszúrnak, ne essek vissza. 
Elmagyarázta a doki, hogy mikor szól, domborítsak, de ne feszítsek be, mert akkor nem fog sikerülni. Nem szeretne sokszor megszúrni. Leszedte a ragasztót a hátamról, jól letörölgette. Lefertőtlenítette. Jól megnyomkodta ott, ahol szerette volna a szúrást végrehajtani. Anya már oda állt elém és rákönyökölt az asztalra, én pedig a székből megfogtam neki a kezét, és szóltam, hogy ha majd szúrnak, akkor szorítani fogom.
- Most fogok szúrni. - figyelmeztetett előre.
- Oké. - szóltam.
Azzal meg is szúrt. Nem éreztem igazából fájdalmat. I Fájni nem fájt, inkább kellemetlen érzés volt. Arra kell nagyon vigyázni, hogy ne ugorjon meg ilyenkor az ember. Ekkor nekem fentről tolták lefele a fejem, hogy minden jól sikerüljön és ne történjen semmi baj. (Ha neked ilyen lesz bármikor is, akkor kérd a lumbálás előtt, hogy fogjanak le, hogy nehogy megugorjon a tested. Biztos lehess abban, hogy minden a legnagyobb rendben fog menni!) Akinek csináltak már ilyet úgy is tudja miről beszélek. A szúrást magát, érezni nem lehet. Inkább mikor a tű megy befele azt lehet érezni, de semmiféle képpen nem fáj. Ez volt benne a legeslegjobb. Benn tartotta a tűt még lecsöpögött a gerincfolyadék a csőbe, ami körülbelül 10 másodpercet vett igénybe. Beadta a gyógyszert, a tűn keresztül. Közben a nővérek bíztattak, hogy nagyon ügyes vagyok, jól csinálom. Mikor végzett kihúzta a tűt.

Így lumbáltak meg, ha ébren lumbálás volt (ha altattak akkor természetesen fekve):

- Nagyon ügyes voltál! Fájt? - kérdezte leizzadva a doki.
- Nem, csak kellemetlen volt. Én is leizzadtam. - mosolyogtam.
- Jól van. Az nem baj. Vissza tollak a tólószéken.
- Rendben, köszönöm.
Átsegítettek a székről a tolószékbe. Az én kezelőorvosom, a világ legjobb kezelőorvosa! Végigsuhantunk az osztályon, el futott velem a kórtermemig, majd megált. Átsegített lassan az ágyamba, ami már vízszintbe volt helyezve, nagy és kis párna nélkül. 
- Két órát vízszintesen kell feküdnöd, egy óra után, már kicsit emelhetsz a fejeden. Mondjuk a kispárnát már odarakhatod.
- Rendben van. Köszönöm.
Kiment az ajtón, Anya bejött hozta az ottmaradt párnákat a kezelőből. Letette a mellettem levő ágyra amit mostmár ő aludt, mert nem volt szobatársam. Eddig Anya egy szétnyitható ágyon aludt. Odajött, megpuszilt és láttam rajta, hogy büszke rám. Jó volt túllenni ezen az egészen. Vissza gondolva, egy a kezelőben töltött idő, szinte ki is esett az emlékezetemből. Nehezen tudtam visszaemlékezni, a sok izgulástól. Anya felhívta Mamát és Papát, hogy minden rendben ment, ne aggódjanak. 
Egy óra múlva, fejem alá raktuk a kispárnát, majd a két óra elteltével már fel is ülhettem, de aznap nem járkálhattam sehol, csak segítséggel wc-re, és fürdeni. 
Este lefekvéskor, büszke voltam arra amit ma tettem, és jó volt, túl esni rajta. Tudtam, hogy még biztos vár rám majd ilyen a kezelésem során, de az elsőt kibírtam, a többit is ki fogom bírni. Akarat erőmnek nagyon sok kellett lenni, és a családom segített ebben a legtöbbet. A napokban látogatóim lesznek, és találkozom majd Apukámmal is mert a héten, ő is bejön majd hozzám. A kis húgom Petra, nagyon hiányzott már nekem, de sajnos ő még csak két éves, így nem jöhet be ilyen helyre. Nem nagyon tenne jót neki. Azt találtam ki, hogy majd webkamerán lehetne beszélgetni, mert a nootbook-on ami otthonról van el hozva azon van beépítve egy kis kamera. 
Éjszakás nővérek is, nagyon büszkék voltak rám. Fáradtan de nagy mosollyal aludtam el, aznap este.