Erőadás a lelkemnek

Reggel van. Csörög a kocsi amin hozzák a reggelit. Vajas kenyér, párizsi és joghurt forró meleg teával. Mindig kaptunk egy egész kancsóval és ha elfogyott mentem ki újratöltetni. Jön vissza a nővér és kínálják a tejet. Kértem. Meg reggeliztem, aztán jött a vizsgálat, mikor mindent rendben találtak, elkezdtem olvasgatni. Mivel nem volt szükségem a kölcsön adott régi parókára, ezért visszaadtam Györgyi néninek. Jöttek a tanárok, de ma nem tanulni. Hoztak két lányt és jött velük Györgyi néni is. Bemutatkoztak, és elmondták, hogy nekik milyen betegségük volt és, hogy mikor meggyógyultak onnantól szaladt az idő. Jó volt ezt hallani, és tudatában lenni annak, hogy nekem sincs már sok a gyógyulásig. Elmondták, hogy ők is kívántak régen, a Csodalámpától és "lehetetlen" kívánságuk, valóra is váltak. Eszter egy laptopot kért amit a Földgázszállító ZRt. jóvoltából kapott meg. Réka kívánsága az volt, hogy egy színésszel találkozzon, de nem akármilyen színésszel. Johnny Depp volt az. Amit meg is kapott Anyukájával elrepülhettek Londonba és ott a Pinewood Stúdióban találkoztak vele. Réka kapott Johnny-tól egy laptopot is, ami még a találkozást is megkoronázta, azòta is e-mailban tartják a kapcsolatot.

Eszter beteljesült kívánsága:

http://www.csodalampa.hu/csodalampa/Besz%C3%A1mol%C3%B3k/2010-06-30_Eszter

Réka beteljesült kívánsága:
http://www.csodalampa.hu/csodalampa/Besz%C3%A1mol%C3%B3k/2011-08-03_Reka

A betegség után a lányok: 

Eszter:

Réka:

Sorstársaim. Azóta is tartom a kapcsolatot velük, bár Eszterrel többet beszélek. :)

Este nagyon gondolkodtam azon, hogy mit kívánjak. Györgyi néni azt mondta, hogy írjam le egy papírra amit szeretnék és adjam oda, ha már eldöntöttem. Bármit kívánhattam volna, de a gyógyulás volt a leg lényegre törőbb. Ennek esélye sem volt, hogy ezt kívánjam. Ebben csak bízni tudtam. A gondolkodásból, beszélgetés lett Anyával, aztán újra gondolkodás és el is aludtam. Már ez is kimerítő volt számomra.

Paróka, és hozzávalói

Végül a műhajat hoztuk el. Kicsit sötétebb hajszínnel mint az enyém volt, de nem tért el nagyon.

 Előlről:                                                                                        Balról:

 Hátulról:                                                                                        Jobbról:

 

 Ebből a HairClub Paróka Kondicionáló- ból volt egy sampon, és egy balzsam is az pedig már elfogyott. (ezért nem tudtam lefényképezni), de volt kép az interneten.

Kondicionáló:                                                       Fésű:

                                    
                                                        

  Sampon:                                                                                   Balzsam:


 
















A kendő pedig így néz ki. Szürkés barna egyszerű kendő, kényelmes és melegen tartotta mindig a fejem. (a csillogó kék gyöngyök nélkül) :

Parókavétel

Reggel van. Minden rendben. Örülök, hogy a lábam továbbra is rendben van. Megreggeliztem és eszembe jutott, hogy ma megint kocsikázunk egyet. Ma lesz meg a parókám. Alig vártam már, hogy legyen egy sajátom. Elintéztem a fogmosást aztán jött a doki.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Jó reggelt! Hogy vagy? - kérdezte.
- Köszönöm, jól. 
- Akkor jó. Valami panasz? - érdeklődött.
- Nincs, jól érzem magam. - feleltem.
- A lábad, hogy van?
- Köszönöm jól, nem fáj csak ha megerőltetem. - mondtam.
- Rendben. Helyre fog jönni! - mosolygott.
Vissza mosolyogtam aztán megvizsgált. Megmérte a vérnyomásom. Jónak találta, aztán meghallgatta a szívemet is, mikor végzett kiment, az ajtóból még visszafordult.
- Vigyázz magadra, aztán szép hajat válassz! Siess majd vissza, mert délután kapod a kemoterápiát, minnél előbb lemenjen. - mondta kedvesen.
- Úgy lesz! - mondtam.
Jött Györgyi néni, és mondta, hogy kinn vár minket. Indulhatunk is. Anya kitolt a toló székkel. Elbicegtem a kocsiig, Anyába karolva mankó nélkül. Elindultunk. Újra láttam a kinti havat, a házakat, a különböző bevásárló központokat. 
- De jó lenne bemenni. - gondoltam.
Visszagondoltam, hogy én ezért jöttem fel Pestre! Vásárolni. Azta is itt vagyok, csak épp nem vásárolgatok. Várom a gyógyulást.
Megérkeztünk. Kiszálltam az autóbál Anyába karoltam, és mielőtt még bementünk volna az üzletbe Anya elszívott egy cigit Györgyi néni pedig leparkolt. Megláttam a kirakatban egy kintről szép (benntről már másképp vélekedtem), parókát ami szőke volt (kintről).  Mikor visszajött, és Anya is végzett bementünk. Ott már vörösnek látszott ami hasonlított a kutyám, Pamacs szőréhez. Egész vicces volt.
- Jó napot! - köszüntünk egyszerre. 
- Jó napot! Segíthetek? - kérdezte a hölgy.
- Igen, köszönjük. A lányom szeretne egy szőke parókát. - mondta Anya.
- Jó hosszút. - szóltam mosolyogva.
- Rendben. Megoldhatjuk. Igazi hajat, vagy műhajat szeretnél? 
- Melyik a jobb? 
- Hát igazából, nem nagyon különbözik, mert egy mű is ki tud nézni úgy, mint egy igazi. Próbáljunk fel párat, aztán majd eldöntöd.
- Rendben.
Leültem egy székre, előttem jó nagy tükörrel. Levettem a fejemről a kendőt és hozott is egy pár parókat. Felpróbálgattam, aztén jött "A" paróka. A fejemre került és ez tetszett nekem. Anya azt mondta, maradjon ez, és mindenkinek tetszett. Nekem a legjobban. Odamentünk a pultoz, becsomagolta elmagyarázta a hölgy, hogy kell mostni, kaptam hozzá sampont hajvégápolót. Külön vésűt ami kifejezetten paróka fésű volt. Kaptam egy ajándék kendőt is. Ennek nagyon örültem. Ebben mentem vissza a kórházba. Györgyi néni odanyújtotta a pénzt és mikor lerendezték, kimentünk.
- Köszönjük, Viszlát!
- Szívesen, Viszlát!
Nagyon mosollyal szálltam be a kocsiba. Visszafele is azon tűnődtem , mikor mehetek már ilyen helyekre maszk nélkül. Mikor megérkeztünk, bementem a saját helyemre. Bementem a fürdőbe és rögtön fel is tettem, fésülgettem jobbra-ballra. Megnéztem, hogy állna a legjobban. Néztem a tükörképem, és elsírtam magam. "Közel a cél, és én megcsinálom, mindenki rám lesz büszke!". Ezt mondtam a tükörképemnek. 
- Regina? - szólt egy hang. 
- Itt vagyok. - mondtam.
Rámnézett a nővér és rögtön mosolygott.
- Regina ez Te vagy? Nagyon jól áll. Ügyesen választottál!
- Én. Köszönöm. - elpirultam.
- Hoztam a kemot, gyere felrakjuk. - rendben.
Három óra múlva le is ment a kemo, pittyett, jött a nővér és levette. Lezárta a portom, este 10-ig le se lehetett venni rólam, a parókát. Majdnem fürdék közben is magamon felejtettem. Mikor le kellett vennem alváshoz, akkor furcsa volt, hogy szellőzik a fejem. Imádkoztam Istenhez, és kendőben aludtam el.

Újra a levegőn

A járás már mankó nélkül is egész jól ment. A varratok még mindig bennt voltak, arra még 3 nap volt. Minden nap szépen átkötözték ahogy a sebész kérte.

Eljött a nap, amikor újra a levegőn lehetek. Ma nem kapok kemoterápiát, így nem kell sietnünk vissza a paróka vásárlásból. 

Reggel van. Megreggeliztem, megmostam a fogam. Jött a doki megvizsgált, mindent rendben talált. Jól is éreztem magam így nem is vártam semmi rosszat. Lassan indulhatunk. Most nem mankóval mentem ki a kórház ajtaján hanem, hogy kicsit gyorsabbak legyünk, Anya kitolt a tolószéken. Beültem a kocsiba, Györgyi néni segítségével. Anya vissza tolta a tolókocsit és már indultunk is. Amikor a kocsiban ültünk Anya és Györgyi néni beszélgettek, de nem tudom miről, mert ahogy mentünk a kocsival nézelőstem. Néztem, és olyan jó érzés volt, ahogy átmentünk Pesten. Rég voltam a szabad levegőn, az autó sem volt már megszokott, így ez is egy "új" érzésnek mondhattam. Végül megérkeztünk az első parókaboltba. Bementünk, felpróbáltam pár parókát ami nekem tetszett kinézetre, de sajnos egyis sem illett az én arcformámhoz. Aztán elköszöntünk, és elmentünk egy másik parókaboltba, ahol már kicsit több választék volt, leültem a székre és felpróbáltm egyet ami kinézetre is és rajtam is jó volt, csak nekem túl rövid. Ha már választhatok, akkor husszút szeretnék. Udamentünk a pulthoz elrakattuk a parókát, és megbeszéltük, hogy ha nem jövünk vissza egy héten belül akkor visszarakják a kirakatba. Miközben ezt megbeszélték egy idős néni ott állt aki hangosan elkezdett sajnálni hogy : "Szegény kislány már ennyi idősen ilyen beteg... stb.", én pedig nem szeretem ha sajnálnak. És semmi segítség nélkül, nagy bátorsággal elkezdtem a megszokottnál gyorsabban menni az ajtón kifelé. Rosszul léptem. Nem láttam, hogy a alattam van egy lépcsőfok, azt hittem simán mehetek tovább. Nagyon léptem és el is estem, pont arra a lábamra amelyik mütve lett és a varrat még mindig benne volt. Anya és Györgyi néni meg az eladó is utánam lépett. Segítettek feléllni, és még egy ember a kocsijából is kiszállt, hogy nekem segítsen. Elvezettek az autóig, beültem. Rögtön mentünk a kórházba vissza. Nagyon féltünk, hogy elszakadt a varrat, vagy valami komolyabb baj van. Mikor megálltunk a kórház udvarán, Anya kiszállt tolta a tolókocsit, de a nővér átvett Anyától. Annamari őt is imádtam, mindig olyan kedves volt velem, mint a többi nővér is. Eltolt a sebészetre. Dr. Mona tamás fogadott meg Dr. Kerényi Imre nem volt bennt a sebészeten. Megkérdezte mi a gond, elmagyaráztam és leszedte a ragasztót látta, hogy nem nézek oda ezt is elmondtam miért. Nem bírom a sebeket főleg az ilyen varratokat. Saját magamon meg főleg nem. Néha kísértett az érzés, hogy odapillantsak, de inkább nem. Figyeltem az erckifejezését. Mosolygott. Megkönnyebbültem. 
- Minden rendben van a lábaddal. - szólt.
- Köszönöm, megkönnyebbülés. - mondtam.
- Máskor jobban vigyázz. - figyelmeztetett mosolyogva.
- Rendben van, köszönöm. - visszamosolyogtam.
Kinyitotta az ajtót és elköszöntünk, anya a váróban várt kinnt. Elmondtam neki, hogy mi volt bennt miközben a szobámig toltak vissza. A Dr. Úr is (kezelőorvos Dr. Péter György) jönn velünk szembe és a szobámba átsegítettek az ágyra és neki is elmondtunk mindent. Megbeszéltünk, hogy  holnap után ha minden rendben van akkor elmehetek megint megnézni a parókákat, ha jobban vigyázok magamra. Megígértem neki és Anyának is. Örültem, hogy mindent rendben találtak, nagyon meg voltam rémülve. Mostmár minden rendben van, kettőt alszom és lesz egy hosszú hajam amit kedvemre fésülgethetek.

Megvan az eredmény...

Reggel van.

- Megvan az eredmény...! - szólt be a szobámba az orvos.

Egyszerre remegtem, izzadtam és ezerrel vert a szívem, de most nem azért mert beteg lenne. Ez most csak az izgatottságtól van. Mi lehet az eredmény?! Jónak kell lennie. Biztos minden rendben lesz, de mi van ha mégsem?! Biztos minden rendben lesz, rendben kell, hogy legyen! Ki akarok innen szabadulni.

- Megvannak az eredmények. - lépett be az orvos.

- Jóreggelt Dr. Úr. - mondtuk egyszerre Anyával.

- Jó reggelt. Nos, az eredmények azt mondják, hogy minden rendben van a lábával. Most már tornáztatni kell és járkálni, mert el fog gémberedni. Ha minél előbb haza akar menni akkor jól kell járnia is. - mosolygott

Ezek a szavak...ezek a mondatok. Mintha egy kulcsot adtak volna, egy halál biztos lakat felnyitásához. Hiszen van innen kiút! Nemsokára mehetek haza, csak fel kell épülnöm. Ezek szerint jó a vérképem is. Annyira örültem. Ez azt jelenti, hogy semmiféle rosz vagy jó indulatú daganat vagy ehhez hasonló nincs a lábamban. Tudtam, hogy minden rendben lesz. Ennek így kellett lennie. Amikor az orvosom ki ment a szobából alig vártam, hogy jöjjön a gyógytornász, hogy meg mozgassam a lábam, és így minden egyes tornával közelebb kerülök a hazamenetelhez. Rögtön rá is támaszkodtam a mankóra és ki is próbáltam. A gyógytornász (Andi) elmagyarázta hogyan kell vele mennem, és azt is, hogy hogy nem célszerű vagyis, hogy NE menjek vele vagy ha jobban tetszik akkor hogy hogyan eshetnék pofára. Vicces volt vele menni és érdekes érzés, de ahogy a napok teltek mindig egy kicsit jobban ment és volt olyan is mikor támaszkodással (mankó nélkül) is elmentem a wc-ig. Máshova anélkül nem mentem.

Másnap hoza Györgyi néni a parókát, hogy felpróbáljam és megkérdezte döntöttem-e már mit kívánok. Megdöbbentem, hogy ezen nem is gondolkodtam annyira izgatott voltam, hogy milyen az eredményem. Kértem még haladékot, had gondolkodjak. 

- Akkor kívánsz, és azt amit te szeretnél. - felelte mosolyogva.

Annyira aranyos hölgy volt, és nyugodt. Kaptam tőle egy ilyen kis világító "izét" ami régen valamihez ajándékba volt benne amit az ujjra lehetett ráhúzni. Azzal szórakoztam minden este. 

Elmondta, hogy valamelyik nap elmegyünk parókát nézni kocsival. Felpróbálhatom azt amelyik nekem tetszik és ha elégedett vagyok vele, elhozzuk. Megnézünk több üzletet is ha egynél nem tetszene semmi. Annyira örültem ennek is. Ezek az utóbbi napok nagyon jól telnek ami mostmár nagyon jól jön a rosz után. Megbeszéltem az orvossal melyik nap mehetek ki a kórházból, melyik nap válasszuk ki az új hajam. Alig vártam azt a napot, már 3 hónapja nem voltam levegőn, csak akkor éreztem a friss levegőt amikor a nyitott ablaknál ültem vagy feküdtem.
A kemoterápiát ez alatt az idő alatt is ugyan úgy kaptam tovább. Nem volt megállás. 

Másmilyen mint a többi nap

Másnap már enyhébben, de legalább most is kétszer szükségem volt a fájdalom csillapítóra. A napom viszonylag jól telt. Reggel bevettem a saját adag gyógyszeremet, amit behoztak a nővérek. Aztán megvizsgált az orvosom.
- Nemsokára jön a sebész átkötni a lábad, és megnézi mi a helyzet vele.
Bólintottunk Anyával, az orvos folytatta: 
- Délután a gyógytornász is meglátogat kicsit megtornáztatja a lábad. - szólt az orvos.
- Rendben. - mondtam.
- Mivel nem járkálsz ezért kapsz egy mankót amivel könnyebben el tudsz menni a WC-re is. - szólt újra.

Az utóbbi időben amíg nem volt megműtve a lábam nagyon nehezen, de a zuhanyzóban lassan Anya segítségével meg tudtam fürödni. Ennek a mankós dolognak kezdtem örülni, mert legalább Anya helyzetét is megkönnyíthetem, bár nem sokkal de ennek akkor is örültem. Ebéd után jött a sebész a kis "táskájával" amivel átköti a sebet. Nos én elszántam magam hogy semmiféleképpen nem akarom megnézni még a varrat benne van, így amikor elkezdte lefejtegetni a "ragasztót" akkor a fejemhez raktam egy párnát, még véletlenül sem akartam odanézni. Nem a sebtől rettegtem hanem, hogy elájulok. Volt már így is elég bajom, nem akartam még ott ájulgatni. Amikor leszedte, azt monda, hogy gyönyörű a seb és minden rendben van vele. Kezdtem megnyugodni, bár a szövettan eredményt még mindig nem tudtam amitől a legjobban féltem. Mikor megvizsgálta elővette a gézlapot, lefertőtlenítette a sebet betadinnal, ami csoda módon, egyáltalán nem fájt. Nem éreztem semmit, csak hogy valamit hozzám ér. Rárakta, a ragasztót, hogy a lábamhoz rögzítse és elmondta, hogy holnap még bejön átkötni, aztán ha minden rendben akkor már csak a varratszedésen találkozunk, addig pedig a nővérek átkötik majd. Amikor kiment, az ajtóból láttam, hogy beszélt az orvosommal. Gondolom elmondhatta neki, hogy mindent rendben talált. Délután, egy kedves hölgy bejött hozzám, ő mindig megkérdezte, hogy hogy érzem magam. Györgyi néninek hívták. Elmondta, hogy ha szeretnék, behoz nekem egy parókát amit kipróbálhatok, hogy hogy állna és ha tetszik akkor elmehetünk, majd parókát vásárolni is amelyet a kórház fizet. Nagyon megörültem ennek. Mindig csak az járt a fejemben, hogy lesz hajam, majd fésülgethetem, ide-oda rakosgathatom, és nem lesz olyan semmilyen a fejtetőm. Ez volt az ami a napomat bearanyozta. Elmondta azt is, hogy az itt lévő gyerekeknek, aki ilyen beteg vagy hasonló beteg mint én annak lehet egy bármilyen kívánsága a Csodalámpa alapítványtól. Nem teljesen értettem a "bármilyen" szót. Hisz akkor tényleg bármit kívánhatnék. Igen, én is azt kívántam mint a legtöbb gyerek, hogy meggyógyulhassak, de ezt a Csodalámpa nem tudja teljesíteni. Mondott nekem példákat, hogy a többi gyerek miket kívánt eddig felsorolt egy-kettőt. Pl.: bicikli, laptop, számítógép, barbie baba ház és volt aki Johnny Depp-el is találkozhatott és megajándékozta őt egy laptoppal amin video chat-elhetnek. El sem tudtam képzelni melyik álmomat valósítsam meg. Azt mondtam, hogy majd még ezen gondolkodom egy kicsit. Mosolygott, látta bennem a lelkesedést és, hogy mennyire boldoggá tette ezzel a napom. Meglátogatott Martin, ahogy ígérte ennek nagyon nagyon örültem. Jó volt látni mivel November 29.-e óta még egyszer sem mentem haza. Elmondtam neki a mai napom mi történt velem, megbeszéltünk mindent. Nagy segítség volt számomra, hogy meghallgatott és türelmes volt velem. Azt mondta minden rendben lesz. Martin nagyon pozitív ember, jót tett nekem, hogy így áll hozzá a dologhoz. Öt órakor sajnos el kellett köszönnünk egymástól, mert akkor korán sötétedett és ment az anyukáját meglátogatni, mivel ő pesti így ott tölthette az éjszakát. Este fele megkaptam a mankót, még egyenlőre nem voltam teljesen stabil így nem próbáltam ki. Inkább másnapra, hagyom a tesi órát :) . Újabb ima hangzott el bennem este és vártam a szövettan eredményét.

Szövettan - Műtét

Péntek van...a nagy nagy nap. Ma megműtenek. Ahogy eddig sem, most sem ehettem mert most altatni fogtam. Nagyon izgultam , de most nem azért mert altatva leszek. Reggel bejött az alttó orvos, megvizsgál. Ugyan úgy ment minden mint minden műtét előtt szokott. Mindent rendben találtak. Nemsokára én következem.  Mielőtt én jöttem volna elmondtam egy imát. Aztán szóltak, hogy mehetek. Nem tudtam a saját lábamon elmenni ezért eltoltak, tolókocsival. Átfektettek az ágyra és szokás szerint megkaptam az altatóanyagot, felülről megint simogatták a fejem, és nyugtatgattak. Elsötétült minden és már aludtam is.
Nyílt a szemem.
- Ég, nagyon fáj. - ordítottam. 
- Nyugodj meg, mindjárt kapsz fájdalom csillapítót. - válaszolta egy kedves hang.
Sírtam. Ordítottam a fájdalomtól. Elviselhetetlen érzés volt. Eszembe jutott, hogy túl vagyok a szövettan vételen. Kicsit megnyugodtam, de megint lüktetett és éget az egész combom. Visszatoltak a kórtermemig. Lefektettek és már adták is a fájdalomcsillapítót.
Tizenöt perc kellett még hatott a gyógyszer, kicsit jobban éreztem magam. Délután meglátogatott újra a sebész és azt mondta, minden nap jön és átköti majd. Elmondta, hogy egy héten belül varratszedés várható. Pár nap múlva pedig megérkezik a szövettan eredménye. Meglesz minden kérdésre a válasz. Ezen a napon többször kértem gyógyszert a lábamra a  fájdalom miatt. Minden este, nappal imádkoztunk, hogy minden rendben legyen, és hittük, hogy így is lesz. Próbáltam mindig pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, de nem mindig sikerült. Anyával mindent átbeszéltünk és ami a legidegesítőbb, a várakozás következett.
Azért egy kis öröm is jutott ebben a napban nekem, hisz a napokban jöttek a látogatók, főként a családom és jön a barátom is Martin. Úgy örülök, hogy ilyen helyzetekben is kitart mellettem.
Teltek a napok, vártuk az eredményt.

Döntés

A napok teltek és csak teltek. Vártuk a visszajelzést, a hírt, a végleges döntést hogy mi legyen a lábammal. Minden este és nappal is anyuval imádkoztunk, hogy semmit ne találjanak a lábamban és, hogy ez mind csak valamelyik gyógyszertől legyen. Folyamatosan jártunk ultrahangra, de még mindig semmit nem láttak. Minden másnap vagy harmadnap elmentünk az ultrahangra, pontosabban levittek a tolószékkel. Mindig csak arra jutottak, hogy valaki kisebb-nagyobb felgyülemlés van ott. Nem akartam visszakerülni az intenzívre. Egyáltalán nem. Minden nap jegeltem, kenegettem, de nem lett jobb.
Szerda van. Elérkeztünk ahhoz a naphoz mikor kimondják, mi lesz a lábam sorsa. Dr. Péter György (kezelőorvos) reggel, szokás szerint megvizsgált. Elmondta, hogy nemsokára jön a sebészem és elmondja mi lesz a továbbiakban a teendő. Anyára néztem, láttam rajta hogy nagyon izgul ő is. Mindketten nagyon féltünk a döntéstől. 
Nemsokkal később Dr. Kerényi Imre (sebész) lepett az ajtóm elé. Köszönt , közelebb jött és megkért mutassam meg a lábam. Mivel nem tudtam nadrágot sem viselni , mert irtózatosan égett a lában is kegyetlenül fájt ezért csak takaró volt a lábamon. Lehajtottam, majd jól megnyomkodta. Megpróbáltam a fájdalmamat kevésbé kifejezni, de nem bírtam. Minden érintésnél, nyomásnál a hangomat lehetett hallani. Miután végzett a vizsgálattal visszatakarta a lábam. Gondolkodott, Anyához fordult és azt mondta:
- Nagyon csúnya a lába, ezért szövettant veszünk pénteken tőle. - szólt az orvos.
- Értem. Rendben. - mondta Anya szomorúan.
Aztán Anyát kihívta az ajtó elé. Megijedtem. Már vagy 10 perce kint voltak, már kezdtem aggódni. Aztán Anya mosolyogva jött vissza. Tudtam hogy azért csinálja, mert nem akarja, hogy látszódjon, hogy fél, amikor azt mondta:
- Beszéltem a Dr. Úrral és azt mondta, hogy a műtét után, minden nap, majd fertőtleníteni kell és jól bekenni, hogy minden rendben legyen. 
- Értem. Remélem minden rendben lesz. - mondtam.
- Azt mondja ne aggódjon mert a felesége lábát, is ő kezeli minden nap és vele is minden rendben van. - mosolygott.
Erre már nem mondtam semmit, csak visszamosolyogtam. Este, és minden nap (péntekig) beszélgettünk, mi hogyan lesz majd. Szomorú voltam mert tudtam, hogy a szövettan azt jelenti, hogy felvágják és egy darabod kivesznek a lábamból, hogy megtudják minden rendben van-e. Rossz volt arra gondolni, hogy az orvosok is arra gyanakodnak, hogy rosszindulatú daganat vagy ehhez hasonló. Semmit sem tehettem csak vártam ahogy Anya is és imádkozni minden este.