Péntek van...a nagy nagy nap. Ma megműtenek. Ahogy eddig sem, most sem ehettem mert most altatni fogtam. Nagyon izgultam , de most nem azért mert altatva leszek. Reggel bejött az alttó orvos, megvizsgál. Ugyan úgy ment minden mint minden műtét előtt szokott. Mindent rendben találtak. Nemsokára én következem. Mielőtt én jöttem volna elmondtam egy imát. Aztán szóltak, hogy mehetek. Nem tudtam a saját lábamon elmenni ezért eltoltak, tolókocsival. Átfektettek az ágyra és szokás szerint megkaptam az altatóanyagot, felülről megint simogatták a fejem, és nyugtatgattak. Elsötétült minden és már aludtam is.
Nyílt a szemem.
- Ég, nagyon fáj. - ordítottam.
- Nyugodj meg, mindjárt kapsz fájdalom csillapítót. - válaszolta egy kedves hang.
Sírtam. Ordítottam a fájdalomtól. Elviselhetetlen érzés volt. Eszembe jutott, hogy túl vagyok a szövettan vételen. Kicsit megnyugodtam, de megint lüktetett és éget az egész combom. Visszatoltak a kórtermemig. Lefektettek és már adták is a fájdalomcsillapítót.
Tizenöt perc kellett még hatott a gyógyszer, kicsit jobban éreztem magam. Délután meglátogatott újra a sebész és azt mondta, minden nap jön és átköti majd. Elmondta, hogy egy héten belül varratszedés várható. Pár nap múlva pedig megérkezik a szövettan eredménye. Meglesz minden kérdésre a válasz. Ezen a napon többször kértem gyógyszert a lábamra a fájdalom miatt. Minden este, nappal imádkoztunk, hogy minden rendben legyen, és hittük, hogy így is lesz. Próbáltam mindig pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, de nem mindig sikerült. Anyával mindent átbeszéltünk és ami a legidegesítőbb, a várakozás következett.
Azért egy kis öröm is jutott ebben a napban nekem, hisz a napokban jöttek a látogatók, főként a családom és jön a barátom is Martin. Úgy örülök, hogy ilyen helyzetekben is kitart mellettem.
Teltek a napok, vártuk az eredményt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése