A ki és be járkálás a kórházból nagyon jót tett nekem. Most már új szobában vagyok, a helyemre mások kerültek. Azóta már Johi is többször hazamehetett, de a haja még egy cseppet sem hullott. Nem tudom, hogy hogyan csinálja ezt. Nekem már 3-4 kezeléstől alig volt pár szál hajam, neki meg még mindig dús a kis buksija. Annyira aranyos és életvidám egy kislány. Sokszor este nevetve aludtunk el, mert mindig volt valamin nevetni. Ahogy kezdünk jobban lenni, és az orvosok is hazaengednek már nem a hátsó szobában fogunk lenni, mert ott a gyengébb immunrendszeres gyerekek vannak mindig. Mivel a vérképem már igen csak szép, ezért többször mehetek haza.
Kórházban vagyok, éppen a doki van benn és elmondja, hogy a vérképem jó lett. A lumbálásokat egyenlőre hagyjuk, már csak a kezelés végén kell megint. Ennek nagyon örülök, mert nem kellemes érzés. A végén meg csak kibírom már.
Ma mondta Kereszt Anya, amikor beszéltünk az interneten, hogy nézzek bele a Tura Hírlapba, ami a kis városunk újsága. Gondoltam rendben van, de nem mondott semmit, hogy mi is van tulajdonképpen benne.
Megkaptam a heti adag kemoterápiám és ismét hazamehettem. Otthon alig vártam, hogy megnézhessem az újságot. Nem tudtam mi lehet benne.
Mikor kinyitottam ezt találtam benne:
Mikor elolvastam potyogtak a könnyeim. Csodálatos érzés volt. A gyomrom görcsben volt és nem tudtam majd mit mondanak az emberek. Nagyon örültem. Anya is sírt mikor elolvasta, de boldog volt. Tudtuk, hogy meg fogok gyógyulni. Muszáj meggyógyulnom. Kereszt Anyukámnak nagyon megköszöntem ezt. Pár héttel ezelőtt Kereszt Anya, Kereszt Apa és Horák Mária volt az, akik ezt az egészet megbeszélték és megfogalmazták. Nagyon jó érzés volt, főleg akkor amikor láttuk, hogy az emberek segíteni akarnak. Ha kevéssel is, nekünk az nagyon sokat jelentett. Csodálatos dolog. A szeretet mindennél többet ér, és ez nem más, mint a szeretet jele!
/Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki segített a gyógyulásom érdekében. Aki bármivel is támogatott! Gondolok itt az imádságra és az e féle kisebb nagyobb dolgokra. Köszönöm mindenkinek! Miattatok vagyok még mindig itt! Igen miattad is! Köszönöm neked! /
Reggel. Felkelek, izgulok mi lesz ma. Megreggelizem, felöltözök, felteszem a parókát és ismét olyan mintha nem történt volna semmi, mintha mindig is lett volna hajam. Furcsa érzés, de sietek mert a kocsi már a ház előtt áll. Keresztanya megjött. Felveszem a kabátomat adok Anyának két puszit, majd kimegyek az ajtón és beszállok a kocsiba. Keresztanya ott várt, adtam neki is két puszit és elindultunk. Útközben beszélgettünk, de én nem igazán tudtam figyelni. Végig úgy éreztem mintha egy olyan valakihez mennék aki nagyon kötődik hozzám, hiányzik, rég nem láttam volna és alig várom, hogy újra láthassam. Érdekes érzés volt de alig vártam már, hogy odaérjünk.
Bag....
Elmentünk a tábla mellett, tehát már nem lehetünk messze. Fordult a kocsi két - három kanyarban is, végül megállt. Tehát megérkeztünk, melyik lehet az a ház !?
- Itt vagyunk. - mondta keresztanya.
Nem feleltem az izgatottságtól, de már nem remegtem annyira.
Lezártuk a kocsit, lehalkítottam a telefonom, aztán a kapu elé álltunk. Gyönyörű ház. Nyílik a kapu, keresztanya nyitja, beljebb megyünk, majd visszazárja. Közeledünk az ajtóhoz, de előbb nyitódik, még mielőtt oda nyúlhatnék.
- Sziasztok! - köszönt egy igazán mosolygós férfi akiből csak áradt az energia.
- Szia. - köszönt Keresztanya.
- Jó napot! - mondtam én annak az energiabomba embernek, aki előttem állt.
Hihetetlen volt. Pont úgy képzeltem el, ahogy ott előttem állt, pedig semmi személyleírást nem kaptam se akkor, se az utóbbi időben.
Beljebb léptünk, majd megkért minket, hogy a cipőket hagyjuk az ajtó mellett és várjunk egy kicsit, majd bement bal oldalon található függöny mögé. Halk beszélgetést lehetett hallani, tehát nem lehetett egyedül. Kis várakozás után kijött Ő és egy vele egykorú, vagy egy kicsit idősebb férfi, aki el is köszönt és kiment az ajtón. Mikor az idősebb férfi elment, mi mentünk a függöny mögé. A függöny túloldalán érezni lehetett a füstölő illatát, és elképesztően nagy volt a csend. Már akkor mikor a bejárati ajtón beléptünk. Már akkor érezni lehetett. Megkért, hogy várjunk egy kicsit mindjárt jön. Bemutatott Keresztanya neki, mire Ő egy nagyon meglepő választ adott.
- Hisz mi már ismerjük egymást! - mosolygott.
Meglepő mondom tényleg ezt éreztem. A kanapén ültem, levettem a kabátom és leterítettem Keresztanya mellé. Megkért, hogy álljak fel és feküdjek fel az ágyra. Kényelmesen elhelyezkedtem és megkért, hogy ne kulcsoljam össze a kezem és a gyűrűmet is vegyem le. Egy teljes órán át a kezét hol a homlokomon, hol a mellkasomon és hol a hasamon tartotta. Ebben az egy órában azt hittem majd elalszom. A melegség úgy áradt szét a testemben. Olyan volt minthogyha varázsolt volna. Közben megkérdezte mit érzék, mire és azt mondtam, hogy finom meleget. Erre Ő viccesen ezt mondta:
- Á, az csak a radiátor. - a hangjából hallva biztosan mosolygott.
Én pedig visszamosolyogtam. Mikor végzett csak egy mondatot mondott.
- Kedves egészségedre!
- Köszönöm. - válaszoltam.
Hihetetlenül éreztem magam mikor kinyitottam a szemem. Olyan volt mintha nem is a saját bőrömben lennék. Én voltam a saját Napom annyira meleg volt mindenem. Mikor végzett, alig akartam hazamenni, de egy hosszú ölelést adott nekem és Keresztanyának is. Nem akármilyen ölelést. Hihetetlen volt. Én még ilyen csodálatos emberrel nem találkoztam. Elköszöntünk, felvettem a cipőmet és kimentünk az ajtón. Kikísért minket, megköszöntem még egyszer amit értem tett.
Hazafelé végig erről beszélgettünk, annyira jól voltam, hogy igaz maszkban de erőt vettem magamon, hogy bemenjek a CBA-ba is Keresztanyával.
Bent a CBA dolgozói mosolyogva néztek rám, és elmondták, hogy mennyit sírt miattam az én drága Egyetlen Keresztanyukám. Megölelgettem, de most is láttam, hogy könnybe lábadt a szeme és inkább gyorsan témát váltottam, majd fizettünk és kimentünk az ajtón. Otthon elmondtam mi minden történt velem ott, és itthon sem akartál elhinni, hogy mi ez az egész. Akárkit öleltem meg itthon, elképesztő melegség áradt belőlem. Életem egyik legjobb napja volt a mai. Köszönöm Pali! <3
/Nem mindenki fogja megérteni, hogy mi is történt velem aznap ha ezt elolvasták. Igazából én sem értem, de azt tudom, hogy akkor az életem, nagyon megváltozott. Ha Ő nem lett volna, talán már én sem lennék! Nem mindig a gyógyszerek kelletek a gyógyuláshoz. A szeretet mindennél többet ér! /
Napok teltek, a parókámat nem hordtam egyenlőre, mert a kórházban és otthon nem éreztem értelmét. Néha, mikor erősebb volt a szervezetem akkor felvettem, de igazán csak akkor hordtam, ha valaki jött meglátogatni. Senki nem látott még parókában, csak a kórházban lévő pár ember. A vérképem egészen jónak mutatkozik, így megkaptam a kemoterápiámat a napokban. A járás már nagyon jól megy. Minden este és melegítem a folyosón lévő mikróban a teámat, de előtte elmegyek a beteg gyerekek kórtermei előtt. Mindenki viszonylag jól van. Nem hallatszik gyereksírás. A nővérek örülnek, hogy ennyire feltöltött az otthonlét, és hogy ilyen jól vagyok már. Minden este kimentem egy kicsit járkálni, megmozgattam magam a folyosón. Volt olyan is amikor a Dr. Úr kiengedett az udvarra Anyával, vagy körbejárhattuk a kórházat egyszer, ha azon a napon nem kaptam kemot. Johival és Szilvivel, a szobatársaink nagyon jól kijöttünk, volt hogy együtt UNO-ztunk vagy együtt játszottam Johival, mikor unatkoztunk. Aranyos kislány, nagyon szeret enni. Nem is csodálom attól a sok szteroidtól. Ő úgy oldotta meg, hogy az Anyukája beletette neki egy kiskanál kefírbe két-három darab gyógyszert és lenyelte. Nagyon ügyes volt és sosem panaszkodott és nagyon sokat mosolygott.
Két hétben legalább háromszor vagy néha négyszer is, otthon voltam. A szobám is teljes mértékben megváltozott a betegségemnek köszönhetően. Mikor először mentem haza, le kellett szedni minden posztert, persze ezt nem én csináltam hanem Martin és Dani az öccse segített. Teljesen üres volt a szoba fala és így talán még nagyobbnak is látszott, és jobban is tetszett. Mikor már sokadjára mentem haza, és vissza a második otthonomba, háromszor - négyszer kaptam olyan kemoterápiát aminek az egész infúziócsövét be kellett borítani alufóliával vagy, ilyen fényvédő zöld nejlonnal. Kemoterápiát és átmosót, krülbelül tizennyolc palackkal, ezt három napig kaptam egyfolytában. Volt, amikor vízhajtót kellett kapnom azért, mert nem volt annyi a kijött folyadék mint a bevitt, ezért bevizesedett a bokám és eléggé látni lehetett. Ez már a papíron is mutatkozott amit a betegségem kezdete óta írni kellett, mint például mit eszem, iszom és mennyit.
Sokszor meg voltam ijedve mikor nem volt egyenlő a kettő, de aztán hál' Istennek minden rendben lett, egy kis vízhajtó segítségével.
Dr. Mona Tamás (sebész), aki a portomat rakta be, "átköltözött" Heim Pál kórházban és őt búcsúztatták a kórházban. Én igazán sajnáltam, mert azt hittem majd ő fogja ki is venni, amit nem bántam volna mert nagyon ügyes keze van, de biztos vannak még jó sebészek a kórházban.
Keresztanya be fog mutatni valakinek, aki nagyon sokat segített nekem. Már alig várom. Most otthon vagyok, várom a holnapot mert holnap indulunk és már látni akarom.
Már a második otthonommá vált a Madarász utcai Gyermekkórház. Már nem sokáig. Nemsokára vége, de előtte még vissza kell mennem. Holnap újabb kemoterápia, korán keltem, tudtam, hogy ma már nem itthon alszom. Tegnap este mindent bepakoltam, amit holnap újra vissza kell vinnünk.
Esteledik, már pakolunk össze. Megfürödtem, mert ma már lesz szobatársam is azt ígérték, ők meg mire odaérünk valószínűleg aludni fognak már. Nemsokára indulunk. Elindultunk este vissza a kórházba, valószínűleg holnap is vesznek vért, mint ahogy minden kemoterápia előtt. Remélem minden rendben lesz. Úgy mentem vissza, mint aki ki van cserélve. Hihetetlenül feltöltődtem otthon, és boldog voltam. Nagyon jó volt otthon lenni, alig várom hogy megint mehessek haza, pedig még vissza sem értem. Ismerős a környék, már közel járhatunk. Megállt az autó, igen már itt is vagyunk. Újra láttam a kórházat, kiszálltam az autót, két táskával sétáltam be, a többit Anya és Robi a nevelőapukám hozta.
- Jó estét. - néztem be a kezelőbe.
- Szia Regi! Milyen volt otthon? - kérdezték a nővérek.
- Nagyon jó. - mondtam.
- Mehetek a szobámba?- kérdeztem.
- Igen, van már szobatársad is. A neve Johanna. - mondták.
- Tudom, mondták, hogy mikor visszajövök lesz már mellettem valaki. - mosolyogtam.
Bementem, az ágyam üres, de mellettem valóban feküdt egy kislány. Egy hihetetlenül aranyos kislány, rövidre vágott kis tarajos séróval és nagyon nagy mosollyal. Mellette az anyukája, göndör, rövid vörös hajjal, aki nagyon ismerős volt nekem. Pár pillanat gondolkodás után, már tudtam is honnan ilyen ismerős. Őt láttam/hallottam, az ajtón előtt pityeregni és telefonálni valakivel. Nem voltam benne biztos, mert akkor hosszú haja volt, de az arca ugyan az, így nem lehetett más.
- Sziasztok! - köszöntek.
- Sziasztok! - köszöntöm Anyával egyszerre.
Bemutatkoztunk és letettük a cuccunkat, Anya elkezdett kicsomagolni én pedig átöltöztem és befeküdtem az ágyba. Jött az éjszakás doktornő megvizsgált, megkérdezte hogy vagyok és hogy hogy éreztem magam otthon. Mikor Anya kipakolt, onnantól kezdve nagyon sokat beszélgettünk a szobatársam Anyukájával és persze Johival is. Olyan volt mintha már ezer éve ismernénk egymást. Nagyon jó, hogy ilyen szobatársat kaptam mint ők, nagyon rendes emberek. Kiderült, hogy Johinak nagyon szép hosszú, göndör fürtjei voltak, de mivel kemoterápiát kap, ez miatt le is vágatták neki rögtön. Az anyukája Szilvi mutatott is róla képet. Tényleg nagyon szép volt, de ez a haj is nagyon jól állt neki. Mivel Johinak is levágatta, ezért Szilvi az anyukája is rövidebb hajat csináltatott magának, hogy Johanna is jobban érezze magát. Szerintem ez nem szép dolog és aranyos dolog. Szilvi egy nagyon jó Anya mint ahogy az én Anyukám is. Nagyon jól kijöttek egymással. Talán most majd gyorsabban telnek a napok, hogy szobatársam van. Nem lesz olyan unalmas minden. Korán feküdtem le, hallgatva amint Szilvi mesét olvasott Johannának, Johi pedig nagyokat kacagott rajta.
Johanna és Anyukája Szilvi:
