Levelek

Amikor a ezt a blogot elkezdtem írni nagyon nagyon sok levelet kaptam. Az elejétől a végéig folyamatosan kaptam az erősítő leveleket. Volt aki felajánlotta, hogy ha bármi problémám van írjak rá. Volt akinek én segítettem. Ennyi energiát, szeretetet és jókívánságot nem kaptam még senkitől. Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy ha egy kicsit is segített. Hol anyagilag, hol imádsággal, vagy ha egyszerűen időt szánt a blogom elolvasására. Most pedig következzenek a ti leveleitek! Gondoltam megmutatom mennyi jó ember van a világon! KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK AKI SEGÍTETT NEKEM! BÁRHOGYAN IS!

Végül itt egy kép, a pozitív gondolkodásra! 

Itt pedig még egy kép, hol tudd NEM VAGY EGYEDÜL! <3

Varratszedés

Eltelt egy hét végre a varratszedésen is túl leszek. Nem izgulok egyáltalán. Szedtek már varratot, de azért remélem, hogy nem fog fájna. Ma megint Apával megyünk fel Pestre és fél nyolcra itt is van a ház előtt. Felkapom a kabátom, Anyát értesítem, hogy indulnunk kell és Ő is összekapja magát. Az ajtót, majd a kaput bezárjuk és beülünk az autóba. Apának adok két puszit és indulunk is. Odafele végig beszélgetünk, majd mikor megérkezünk, a kórház előtt nincs szabad parkolóhely, ezért hátulról kell bemennünk. Apu parkolójegyet vesz, majd berakja a kocsiba és bemegyünk a kórházba. Most az utunk nem az Onkológiára, hanem a Sebészeti osztály felé vezet. Mielőtt bemennénk bejelentkezünk, majd leülünk a egyes és a kettes rendelőajtó elé. Még várakozunk sokat nevetünk és figyeljünk a többi beteget. Hangos bemondón mondják be a neveket, hogy ki hogyan következik. A nevük mellett a rendelők száma is elhangzik, majd szaporán ugranak fel a kisebb és nagyobb gyerekek, majd rohannak az ajtóhoz a szüleikkel. Várakozunk. Előttem egy Anyuka és egy kisbaba van. Anya azt mondja, úgy nincs ki a kisbaba mint egy kis tollas csibe. Nagyon aranyos. Alszik békésen. Behívják őket és utánuk még két embert, majd végre az én nevemet is hallom, mellé a rendelő számát.
- Cserényi Regina, egyes rendelő.
Megyek be, köszönök majd látom Karsza doktor urat, és kérdezi, hogy ki vette ki a portom. A műtét után pár nappal kiderült, hogy nem Ő hanem egy másik sebész, aki akkor a nyakamat jött megnézni, Nagy Dániel vette ki a portot, majd varrta össze a sebem. Válaszolok a kérdésre, és hívják is telefonon. Öt hat perc után nyílik az ajtó, köszön és kér, hogy üljek fel az asztalra. Lefeküdtem a jobb oldalamra, hogy a balhoz kényelmesen hozzáférhessen. Leszedi a tapaszt majd körbe, seb benzinnel letisztítja a ragasztó nyomait és a sebet is lefertőtleníti.
- Egy kellemetlen csípést fogsz élezni, de nem sokáig. - figyelmeztet.
- Rendben. 
A seb felé nyúl, majd egy határozott mozdulattal kiveszi a varratot. Látom, ahogy leteszi az asztalra. Nagyobbra számítottam, de körülbelül öt-hat centiméter. A pultról, ahol a gézlapok, ragasztók meg a különböző kórházi cuccok vannak felemel egy sebösszehúzó tapaszt, majd rárak hat darabot a sebre. Anyához fordul és elmagyarázza, hogy egy hét múlva két oldalt meg kell fogni a tapaszokat és leszedni. A másik megoldást mikor mondja már rám néz. 
- Ha szeretnéd, akkor le is moshatod zuhanyzás közben. - mondja.
- Rendben. - felelem.
Rárak az jó nagy gézlapot és csak keresztbe leragasztja, majd szól, hogy felöltözhetek. Rövid gondolkozás után, kíváncsiságom kitör és megkérdezem:
- A port hogy néz ki pontosan? - kíváncsiskodom.
- Nem láttad még? Nem mutatták meg az elején? - mosolyog.
- Nem. - felelem válaszára várva.
Lecsavarja a Betanine-s kupak tetejét és rámutat, hogy körülbelül ekkora lehet amin rajta van egy kis fém dobozka amit többször meg lehet szúrni. Örülök, hogy elmagyarázta, kicsit beszélgetünk és szóba kerül a begyógyult lábam. Kéri, hogy feküdjek vissza az ágyra és mutassam meg a lábam, majd álljak fel. Nézi, megnyomkodja nagyon szépnek találja. Gondolkodik majd felajánlja, hogy ha engem valamikor zavarna ez az egész és vége lesz a fenntartó kezelésnek, akkor szívesen megplasztikázná csak előbb kérjünk időpontot. Gondolkodásba esem, de megy az idő a többi beteg is kinn vár. Átnyújtja a lapot, hogy itt jártunk majd elköszönünk egymástól.
- Jól áll a mosolygás. Szia királylány! - mosolyog.
- Köszönöm. Viszlát. - mosolygok vissza rá.
Ezen is túl vagyok. Egy lépéssel megint előrébb léptem és közeledek a cél felé. Kimegyünk a parkolóba, mielőtt beszállnék a kocsiba Mamát hívom, hogy minden rendben van, elmondom mi történt. Ezalatt Anya és Apa is elszívnak egy-egy szál cigit. Mikor elköszönöm Mamától, lerakom a telefont és beülünk a kocsiba. A Gyermekrák Alapítvány felé vesszük az irányt ahol újabb vitaminokat kapok. Onnan a Heim Pál Gyermekkórházba megyünk, ahol Dr.Kollár Katalin neurológushoz megyek. Lent a földszinten bejelentkezünk és felmegyünk az első emeletre. Az ajtaja előrébb van mint ahogy megszoktam. Az ajtó rózsaszín. Ezen megint nem megszokott. Bekopogunk, kijön egy hölgy. Ismerem, rémlik az arca. Behív, hogy nehogy összeszedjek valamit. Bemegyünk. A Doktornő kijön és vele is váltunk pár szót, majd megbeszélünk egy időpontot, ahol EEG-t készítenek. Április 3. Legközelebb ekkor találkozunk. Mikor megbeszéltünk minden fontos dolgot, elbúcsúztunk és kimentünk Anyával az épületből. Kint csináltam Anyáról, kórház melletti madárról és a felettünk köröző helikopterről képet. Megkerestük a parkolóban Apa kocsiját, beszálltunk és hazáig meg sem álltunk. 

Műtét

Elérkezett a nagy nap. Kiveszik a portot és én annyira boldog vagyok. Hat óra van. Elkészülök, mert fél nyolckor indulunk. Apa jön értem. Felöltözöm, megreggelizem, beveszem a mai nap reggeli adag gyógyszerem és megmosom a fogam. Míg ezeket a dolgokat elintézem, telik az idő. Nyolc óra. Még van egy kis időm géphez ülök, látom Béla fenn van, így beszélek vele néhány sort. Mondja, hogy ne izguljak. Minden rendben lesz. Mikor már idő van elköszönök tőle, kikapcsolom a gépet és felveszem a kabátot meg a cipőt. Apu a ház előtt, fogom a csomagokat és berakom a csomagtartóba, majd adok Apának két puszit. Anya kijön a kapun a többi cuccal és berakjuk őket az autóba. Majd beszállunk és meg sem állunk Pestig. Apa nem jön be velünk. A cuccokat elbírjuk, így Anyával beviszem. Lerakjuk a széksorra, majd Anya bejelentkezik tőlem pedig a kezelőben veszik addig a vért. Végül megvizsgál a doki és a szobám számát is megmondja. Egy tizenöt éves lány, és Anyukájához kerülünk be akikkel nagyon jól elbeszélgetünk. A mai napon azt mondták, hogy jön majd egy aneszteziológus, aki megvizsgál. Végül este lett és nem jött senki sem. Az éjszakás nővérekkel nagyon jól elbeszélgettem és még egy szerencse százast is találtam ami most igen csak jól jött.

Reggel van. Korán fenn vagyok, egy korty vízzel bevehetem az egy szem gyógyszeremet. Az aneszteziológus jön megvizsgál és mindent rendben talál. Aláír egy papírt amit Anya már tegnap kitöltött, majd elmegy. Várom Martin, Kereszt Anyát és Kereszt Apát. Megígérték, hogy eljönnek a műtétre és itt lesznek velem. Martin megérkezik ad egy puszit a homlokomra, leül és beszélgetünk. Egy kis idő múlva Dr.Karsza Levente, sebész jön be hozzám megnézni, hogy hol van a portom. Bemutatkozik, megkér, hogy mutassam meg hol helyezkedik el. Meglepődik, mert azt hitte, hogy hickmanom van. Mikor megnézte elmegy. 

Dr. Karsza Levente:

Végül Kereszt szüleim is megjönnek és velük várom a hangot mely a nevemet mondja. Nem sokkal később szólnak is.
- Regi, mehetünk. - szól Vera doktornő.
Felállok, még elmegyek wc-re, hogy később mikor felkelek már ne kelljen. Hozták az "ágyat" amin elvisznek, de én a saját lábamon szeretnék menni. Elsétálok Anyával és még az Onkológiai ajtóbál visszaintek Martinnak, Kereszt Anyának és Kereszt Apának. Átmegyünk a folyosón, majd be a sebészeti osztályra. Aztán a műtőbe. Az ajtó előtt adok Anyának két puszit, odaadom neki a pulcsim és bemegyek. Köszönök, teljesen át van alakítva az egész "szoba". Balra fordulok, kérik, hogy vegyem le a cipőm. Felülök az asztalra és megkérdezem, hogy a portot majd elkérhetem e, de közlik, hogy nem mert ez veszélyes hulladék. Elfekszem.
- Melyik oldalon van a portod?. - kérdezi egy kedves hölgy.
- A bal. - mondom.
- Rendben akkor kérem a jobb kezed. - mondja.
Odanyújtom, lefertőtleníti a kézfejem majd letörli.
- Kis szúrást fogsz érezni, ne haragudj. - figyelmeztet.
- Rendben. - mondja.
Egy másik hölgy, kérdezi, hogy mik voltam velem a kezelés alatt. Míg ezt megbeszéljük kicsit telik az idő, majd újra a másik hölgy szól.
- Most egy kis bódítót kapsz. - szólt.
Mikor beadja érzem, hogy szédülök, már kevésbe hallom a hangokat, de még oda tudok figyelni. 
- Most pedig az altató. Majd szólj ha elaludtál. - mondja az aneszteziológus.
Ezen még elmosolyodok. Nem álmodok semmiről, egyszerűen csak alszom. Minden rendben fog menni.
- Kapaszkodj. - szólnak nekem.
Majd felemelnek, átraknak az ágyra és alszom tovább. Eltelik egy kis idő, viszket az orrom. Eszembe jut, hogy az altató gáztól viszkethet. Kereszt Anya nevetését hallom. Azon kacag, hogy vakarom az orrom egyfolytában. Mikor már kinyitom a szemem, minden homályos, de felfogom mi van körülöttem. Anya ad egy kis innivalót, amit fekve ihatok egy kis szívószállal mert még nem kelhetek fel. Gyorsan telik az idő. Már kezdek józanodni. 
- Mennünk kell. - szól Martin.
Nyom az arcomra egy puszit, majd sorra Kereszt Anya és Kereszt Apa is. Kimennek az ajtón. 
Mikor már józanabb voltam Anyától kaptam két kis valamit a műtét után. Valami állat félék.

Kezdek már felülni, kimegyek Anya segítségével wc.-re is. Anya nézi a nagy tapaszt az oldalamon és körülötte tiszta fertőtlenítő vagyok. 

Kezd fájni a fejem. El is alszom az ágyban két óra hosszát. Mikor felkelek hányingerem van. Kicsit ülve maradok és jobb lesz. Eszem, mert üres a gyomrom. Mikor már tele vagyok jobb, és nincs hányingerem. Minden rendben lett. Később jön egy fiatal sebész hozzám, aki a nyakamat tapogatja. Azt mondja azt nézi, hogy nem e dagadt fel. Semmit nem lát. Mindent rendben talál. Este, lefekvéskor boldogan alszom el. Annyira jó, hogy már ettől is megszabadultam. Anya azt mondja, hogy a port egy jó "testvérem" volt mert, nem gyulladt be, és jól helyt állt. Másnap tizenegy óra fele indultunk haza Robival. Örülök, hogy ezen is túl vagyok. 
A kórház dolgozói minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy minden rendben menjen a kezelés alatt.

Időpont

Március nyolcadikán, Martintól, Robitól és Pista bácsitól, ( Martin nem vér szerinti papájától) virágot kaptam. Gyönyörű virágokat. Annyira aranyosak voltak.

Martintól:

Pista bácsitól:

Robitól:

A hajam már nő egyre csak növekszik. Jó érzés paróka nélkül lenni. Nem izzad a fejem alatta. Már kezdek sétálgatni az utcán is. Jó már a mászkálás, a friss levegő. Az önállóság. Már a sokadik kontrollomra járok vissza. A doktor új mindig mindent rendben talál. Boldog vagyok. Ma is leveszik a vért, de most a portomból, mert újra be kell mosni, aztán megvizsgál. Anya rákérdez, hogy ki lehetne-e venni a portomat. A doki rábólint, aminek nagyon örülök. A következő kontrollomig várunk.

Eltelt a három hét, ami újabb kontrollt és a műtét időpontját megbeszélő alkalmat jelenti. Ma nincs benn Péter doktor, így Zombori doktornő fogad. Megvizsgál, és ha a mostani és műtét előtt egy nappali véreredményem is jó lesz akkor hivatalosan is műthető vagyok. Végül a műtét időpontját két hét múlva, Március 12.-re tették, ami azt jelenteti, hogy egy nappal előtte, 11.-én be kell mennem különböző vizsgálatokra. Azon a napon ott is kell aludnom. Mikor ezt megbeszéltük, elköszöntünk és elmentünk a Rákalapítványba a vitaminokért. Aztán pedig haza. 
Bélának is megmutattam a rendes igazi saját hajamat, ami neki nagyon tetszett és féltékeny volt arra, hogy nekem hosszabb a hajam mint neki. Felvette a parókámat amin nagyon nagyot nevettem. Jó volt kicsit szórakozni ezen is.

Pár napra rá, Martinnal elmentünk sétálni Turán. Képet szeretett volna velem csinálni. Nem nagyon akartam belemenni, de most már muszáj ezzel is megbirkózni. Aztán végül belementem és elkészült a kép, amit mind a ketten kiraktunk profilképként a Facebookon.

Szeretlek Martin! :) <3

Jótékonysági Rendezvény II.

Ma újabb értem összegyűlt társaságnak lehetek tagja. Figyelem mi történek a Facebookon, hányan jönnek el és mit osztanak meg. Valószínűleg megint csak felül fogok ülni és onnan nézem az egész előadást. Parókában megyek. Úgy döntök nem mutatom még meg a hajam. Azt majd valamikor máskor fedem fel. Nehezen, lassan, unalmasan és izgatottan telik a nap. Most osztották meg, hogy tombola is lesz a műsor után. 

Aztán a Meglepetés vendégre is fény derült aminek különösen örültem. Nagyon rég voltam Helo Zep! koncerten!

Délután öt óra van. Kezdek készülődni, és az otthoniak is mozognak már. Telik az idő. Indulunk. Felkapom a cipőm, Martin pedig a kabátját. Kereszt anya jön értünk, Anyáék utánunk jönnek. Izgulok. Kereszt Anya kirak minket a Művelődési ház előtt, és visszamegy Mamámékhoz. Anyáék megjönnek, látom ahogy kiszállnak a kocsiból. Béla jön ki a kapun és hív be minket magával. A Művelődési ház kis folyosó részén ülök le és pihenek meg. Lola, rég nem látott barátnőm jön oda hozzám és ölel meg engem. Ő is énekel ma. Jó látni, és egy kicsit beszélgetni. Lassan a műsor is kezdetét veszi, így felülök a helyemre. Felmegyek, majd leülök. Nézem, ahogy a zenekarok hangolnak be és dugják össze az erősítőket és a gitárokat. Gyűlnek az emberek. Fél órás csúszással, de elkezdődik az előadás. Az elején szép dalokat, és minden féle fajta zenéket hallhatunk. Hol tánc, hol ének, hol a szintetizátor szól. Élvezem az előadást. A közepe fele a Helo Zep! is színpadra kerül. A zenéket velük éneklek. Örülök, hogy itt vannak is segítenek. A műsör szünetében Szücsi, is fel jön hozzám a Helo Zep! gitárosa. Beszélek vele is egy kicsit. Jó végre látni őt is. Később Martin rávesz, hogy menjek le és üljek be a közönség közé. Hallgatok rá, lemegyünk és Anya mellé ülök. Kezdetét veszi a tombola is. Mikor a számokat húzzák, van aki odahozza nekünk a tombola ajándékát, és van aki megtartja. Nagyon sok mindent kaptunk azon a napon. Én még ennyi ajándékot sosem láttam, ami előttem volt. Végül az est fénypontja a főnyeremény, ami egy 10.000 Ft-os vásárlási utalvány Turán, a Deményi étteremben. Mindenki izgatott és figyeli a saját kis papírjait, míg végül kimondják. A szám a 42.-es. Az asztalra mered a szemem és csak nézek ki a fejemből. Hisz ez a mi számunk. Elképesztő. Boldog vagyok. Anya odamegy a nyereményért, majd kis idő múlva Bodnár Zoltán, aki a rendezvény készítője egy borítékkal áll elénk. Átnyújtja Anyának és kérdezik, hogy mit mondanék most én. Nem tudok megszólalni, egyszerűen csak megköszönöm, de az a makacs gombóc erősebb a torkomban így legyőz. Látják, hogy boldog vagyok így elég a válaszom. Az est végén a színpadon még minden fellépő együtt énekelt, táncolt. Nagyon jó volt nézni őket. Mikor vége lett, Robi jött értünk és vitt minket haza. Nehezen kivittünk minden csomagot, amit a tombolán nyertünk, és nekünk adtak. Nagyon jól éreztem magam, és nagyon jól esett amit tettek értem. Otthon gyorsan megfürödtem, megvacsoráztam és boldogan aludtam el.

Másnap egy köszönő levelet írtam az esemény Facebook oldalára.

Köszönöm Szépen Mindenkinek!

Újabb próbálkozás

Letelt a két hét. Ma megyek be az utolsó lumbálásomra. Remélem sikerülni fog. Sikerülnie kell. Béla osztálytársa, Ramitól kaptam egy kis angyalt, hogy mindig vigyázzon rám. Annyira aranyos volt. Akkor még csak egy olvasó, mostanra már egy igazi barát!

 Most Apával vagyunk benn. Várjuk, hogy ismét levegyék a vért és megkapjam a szobám. Most kevesebben vannak mint két héttel ezelőtt. Leveszik a vért és a szobámat is gyorsabban megkapom. A hátam bekeni a nővér ismét, de most érzem, mintha még nagyobb területen kenné. Most már sikerülnie kell. Egy óra elteltével már hallom is a nevem és bemegyek a kezelőbe. Anya hozza utánam a párnát, hogy ismét a hasamhoz rakhassam és domborítva maradjon a hátam, ne hogy beessen. Leülök a székre, anyától elveszem a párnám és már rakom is a helyére. Domborítok, megfogom Anya kezét, az orvos pedig leveszi a ragasztót a hátamról. Érzem, ahogy keni a fertőtlenítővel, majd figyelmeztet, hogy most fog szúrni. Domborítok és várom, hogy szóljon hogy sikerült. Semmi. Nem hallom a hangját. Bosszús vagyok, majd végre megszólal. 
- Nem sikerült. Szóljatok Mariannak. - mondja.
Kimegy az egyik nővér, majd halom, hogy hívja Zombori Mariann doktornők aki már jön is. Köszön, leül a hátam mögé, majd ő is fertőtlenít. Jól megnyomkodja ő is a hátam, hogy hova kell szúrni és figyelmeztet. Felnyögök, mert ez most nagyon fájt. Szólnak, hogy eltalálta. Sikerült. Mikor befejezi kihúzza a tűt és leragassza. Megköszönöm neki és boldog vagyok, hogy több lumbálásom nem lesz. Vége. Már csak a fenntartó kezelés maradt. Átülök a tolószékre és az utolsó lumbálásom útján is Péter doktor tol vissza a kórtermemig. Fújja a hajam a szellő és boldog vagyok. Végre valami fújja. Betol az ágyam mellé és lefekszem vízszintbe két órán keresztül. Anyának csörög a telefonja. Felveszem. Egy hölgy hívja akinek a lánya sajnos (Brigi) elhunyt. Sajnos nem bírta a szervezete a kemoterápiát. Elmondta, hogy egy utazást tett lehetővé az egész családnak, Börzsönybe. Meglepődve néztem a plafont miközben vízszintesen, fekve beszéltem vele. Megköszöntem neki elköszöntem tőle, és letettem a telefont. Mikor Anya visszajött neki is elmondtam, amit először nem is akart elhinni, majd másnap felhívta és Ő is megköszönte. Pár perccel később, egy nő és egy férfi állt az ajtómban meg akiktől kaptam egy nagy plüss Mickey egeret aminek nagyon örültem. Pár héttel ezelőtt mondtam, hogy majd szeretnék egyszer egy nagy plüssállatot. Örültem neki.

Mikor már felülhetek eszem a szendvicsből amit Anya csomagolt be az ide és a visszafele útra. Anya még beszél néhány szót a dokival, mikor jön vissza én már felöltözve várom. Felrakom a karomra a táskám és kimegyek a kocsihoz, előtte mindenkitől elköszönök. A kocsinál bepakolok és beülök a hátsó ülésre. Beindul az autó és kiállunk a parkolóból, hazáig meg sem állunk. Végre vége. Csak erre tudok gondolni.

M E G H Í V Ó (Jótékonysági rendezvény)

Ma újabb hírekről értesülök, ahogy a facebookra felnézek. Megnézem az üzeneteket, az értesítéseket és áttekintem az üzenőfalat is. Lejjebb tekerek és látom, hogy egy újabb eseményt hozott létre valaki, azzal a címmel:  "M E G H Í V Ó". Rákattintok és megint csak nagy szemekkel bámulok a számítógépre melyen ez áll: 

Nem értem, hogy hogy lehetnek az emberek ilyen aranyosak, és összetartóak. Ezt értem csinálják. Hihetetlen. Az esemény létrehozója, Bodnár Zoltán. Gondolkodom, de sajnos nem ismerem ki lehet. Megnézem a facebookon, de még minden nem rémlik semmi. Decemberben újabb Jótékonysági rendezvény értem, és én megint ott lehetek. Elképesztő jó érzés. Olvasom az est fellépőit, ahol Béla megint szerepel. Örülök, hogy elvállalta. Nem ismerek igazából senkit, akik fellépnek. Aztán a végén meglátom, hogy a "Meglepetés vendég" feliratot. Vajon ki lehet az? Kérdezem magamtól. Kíváncsi vagyok. Alig várom, hogy ott lehessek. 
A Turai Hírlapban is megjelent a Jótékonysági est és a Bankszámlaszámom is. Hihetetlen mennyi ember adja segítségét és szeretetét felém.

  Köszönöm!

Sikertelen lumbálás

Már negyedik hónapja járunk vissza kontrollra, hol Apával, hol Kereszt Apával és hol nevelő apummal Robival. Ma van az a nap melyen az utolsó lumbálást kapom meg. Remélem minden a legnagyobb rendben van. Nyolc óra. Leveszik a vért, majd várunk a folyosón és szólnak, hogy mehetek a szobába le rakni a cuccaimat. Bemegyek, nincs senki a szobában. Várom, hogy bejöjjenek hozzám és bekenjék a hátam. Ma sok kisgyerek vár lumbálásra, és az osztály is tele van szinte. Egyedül ebben a szobában nincs senki. Kimegyek, járok eggyet a folyosón és ahogy vissza megyek már a nővér a szobában. Anya kiment, gondolom kávézik. Kéri a nővér, hogy fordítsak hátat és bekeni a hátam, majd szól, hogy mikor mehetek. Jó nagy területen keni be. Kimegy és várok. Nem igazán tudok mozogni, feküdni meg még annál inkább sem, mert akkor elkenem a krémet és nem érzéstelenítené el. Anya és Robi előttem ülnek, beszélgetünk. 
- Regina, gyere. - szólnak nekem.
- Megyek. - válaszolom.
Tíz óra van, elég korán behívnak. Bemegyek a kezelőbe, kéri a doki, hogy üljek le. Felhúzza a hátamon a pólót leszedi a tapaszt és a krémet. Majd jól lefertőtleníti. Kéri, hogy domborítsak, mint minden lumbálásnál. Teszem amit mond, majd beszúrja a tűt. Telnek a másodpercek, de semmi. Kihúzza. 
- Megpróbálom még egyszer. - mondja.
Nem válaszolok. Újra próbálja, de megint semmi. Kéri a nővéreket, hogy hívják be a Marosi doktornőt, mert Zombori doktornő nem dolgozik ma. Megérkezik, köszön kéri, ő is a követelményeket. Beszúrja megint, de ismét nem sikerül. 
- Már nagyon fáj. - szólok nehezen a szorongástól.
- Rendben. Abbahagyjuk. Eltoljuk két héttel későbbre. - szól Péter doktor.
- Rendben. - mondom.
Beragasztja a tű nyomokat, majd átülök a segítségükkel a tolószékbe, és visszatolnak. Kórtermemnél vagyunk, átülök az ágyamra és eldőlök. Figyelmeztet, hogy ugyan így két órát vízszintben kell feküdnöm. 
Letelt két óra. Felülök, hozzák az ebédet. Eszem a levesből, de a másodikat már nem bírom megenni. Fáj a hátam, sajnálom hogy nem sikerült. Azt hittem ez lesz a vége. A következő sikerülni fog! Sikerülnie kell. Az orvosom felírta a gyógyszereim, hogy ki tudjuk váltani őket. Összepakolunk, majd Anya és Robi segítenek a kocsihoz vinni a cuccokat. Elköszönünk mindenkitől, kimegyünk az ajtón majd beszállunk a kocsiba és elindulunk. Otthon megfürdök, már ahogy a ragasztótól tudok és másnap anya leveszi a ragasztót. Három igencsak csúnya kis pontocska van alatta. Az egyik, amelyik távolabb van mint a másik kettő még be is van lilulva sajnos. Egy kis időbe telik még begyógyul, de már nincs sok hátra. Nemsokára itt a cél.

Mű helyett saját

A Gyermekrák Alapítványba folyamatosan kapom a finom vitaminokat. Az Alapítván elnöke észrevette, hogy a parókám jelentősen el van csúnyulva, és felajánlotta, hogy egy magam választott, magam ízlése szerinti igazi hajból készült parókát csináltat nekem. Kikerekedett szemekkel néztem magam elé. Természetesen az ajánlatot elfogadtam. Megkért minket, hogy a közelben van egy paróka készítő szalon ahová menjünk be és ott elmondhatom mit szeretnék. Elmentünk, egy kedves nő elmondta, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek. Adtunk neki egy képet, ami régen még rólam készült, hogy annak a mására csinálják meg. Anya aláírta a papírt, megköszöntük és mielőtt elmentünk volna megbeszéltük az időpontot, hogy mikorra lesz kész a paróka.
Közeledik a születésnapom. Tízen hét éves leszek. Alig várom, hogy a családdal együtt "bulizhassak" egy kicsit. Hihetetlenül várom már.
Október 30.-a van a születésnapom. Hívtak, hogy lehet menni a parókáért. Az ajtón befele menet, alig várom, hogy milyen lehet. Bár nem sokat lesz már rá szükségem, mert egyre jobban nő a hajam. Mikor bemegyünk, egy kicsit várnunk kell, de már meg is érkezett a parókám. Kibontja a hölgy és nem elfelejtve átadja, mondván: Boldog Születésnapot! Már majdnem könnyezem, de felrakja rám és megnézhetem, meg kérdezi kényelmes e. Nagyon tetszik. Furcsa az előzőhöz képest, még meg kell szoknom. Elmondja, hogy hogyan kell mosni, ápolni és fésülni. Megköszönöm, újabb vitaminokat kapok és elmegyünk. 

A régi elcsúnyult paróka:

Természetes, igazi hajból készült paróka:

A születésnapi bulim nagyon jól sikerült. A kórházban, kereszttesómmal megbeszéltem, hogy valami ananászos dolgot csináljon nekem. Muffint kaptam, kis ananászokkal a tetején. Boldog vagyok. Az új parókára sosem került sor, hogy hordjam hisz a hajam már kezdett nőni és a nagy melegben nem igazán mentem sehova és jönni se jött hozzánk igazán senki.