Eltelt egy hét végre a varratszedésen is túl leszek. Nem izgulok egyáltalán. Szedtek már varratot, de azért remélem, hogy nem fog fájna. Ma megint Apával megyünk fel Pestre és fél nyolcra itt is van a ház előtt. Felkapom a kabátom, Anyát értesítem, hogy indulnunk kell és Ő is összekapja magát. Az ajtót, majd a kaput bezárjuk és beülünk az autóba. Apának adok két puszit és indulunk is. Odafele végig beszélgetünk, majd mikor megérkezünk, a kórház előtt nincs szabad parkolóhely, ezért hátulról kell bemennünk. Apu parkolójegyet vesz, majd berakja a kocsiba és bemegyünk a kórházba. Most az utunk nem az Onkológiára, hanem a Sebészeti osztály felé vezet. Mielőtt bemennénk bejelentkezünk, majd leülünk a egyes és a kettes rendelőajtó elé. Még várakozunk sokat nevetünk és figyeljünk a többi beteget. Hangos bemondón mondják be a neveket, hogy ki hogyan következik. A nevük mellett a rendelők száma is elhangzik, majd szaporán ugranak fel a kisebb és nagyobb gyerekek, majd rohannak az ajtóhoz a szüleikkel. Várakozunk. Előttem egy Anyuka és egy kisbaba van. Anya azt mondja, úgy nincs ki a kisbaba mint egy kis tollas csibe. Nagyon aranyos. Alszik békésen. Behívják őket és utánuk még két embert, majd végre az én nevemet is hallom, mellé a rendelő számát.
- Cserényi Regina, egyes rendelő.
Megyek be, köszönök majd látom Karsza doktor urat, és kérdezi, hogy ki vette ki a portom. A műtét után pár nappal kiderült, hogy nem Ő hanem egy másik sebész, aki akkor a nyakamat jött megnézni, Nagy Dániel vette ki a portot, majd varrta össze a sebem. Válaszolok a kérdésre, és hívják is telefonon. Öt hat perc után nyílik az ajtó, köszön és kér, hogy üljek fel az asztalra. Lefeküdtem a jobb oldalamra, hogy a balhoz kényelmesen hozzáférhessen. Leszedi a tapaszt majd körbe, seb benzinnel letisztítja a ragasztó nyomait és a sebet is lefertőtleníti.
- Egy kellemetlen csípést fogsz élezni, de nem sokáig. - figyelmeztet.
- Rendben.
A seb felé nyúl, majd egy határozott mozdulattal kiveszi a varratot. Látom, ahogy leteszi az asztalra. Nagyobbra számítottam, de körülbelül öt-hat centiméter. A pultról, ahol a gézlapok, ragasztók meg a különböző kórházi cuccok vannak felemel egy sebösszehúzó tapaszt, majd rárak hat darabot a sebre. Anyához fordul és elmagyarázza, hogy egy hét múlva két oldalt meg kell fogni a tapaszokat és leszedni. A másik megoldást mikor mondja már rám néz.
- Ha szeretnéd, akkor le is moshatod zuhanyzás közben. - mondja.
- Rendben. - felelem.
Rárak az jó nagy gézlapot és csak keresztbe leragasztja, majd szól, hogy felöltözhetek. Rövid gondolkozás után, kíváncsiságom kitör és megkérdezem:
- A port hogy néz ki pontosan? - kíváncsiskodom.
- Nem láttad még? Nem mutatták meg az elején? - mosolyog.
- Nem. - felelem válaszára várva.
Lecsavarja a Betanine-s kupak tetejét és rámutat, hogy körülbelül ekkora lehet amin rajta van egy kis fém dobozka amit többször meg lehet szúrni. Örülök, hogy elmagyarázta, kicsit beszélgetünk és szóba kerül a begyógyult lábam. Kéri, hogy feküdjek vissza az ágyra és mutassam meg a lábam, majd álljak fel. Nézi, megnyomkodja nagyon szépnek találja. Gondolkodik majd felajánlja, hogy ha engem valamikor zavarna ez az egész és vége lesz a fenntartó kezelésnek, akkor szívesen megplasztikázná csak előbb kérjünk időpontot. Gondolkodásba esem, de megy az idő a többi beteg is kinn vár. Átnyújtja a lapot, hogy itt jártunk majd elköszönünk egymástól.
- Jól áll a mosolygás. Szia királylány! - mosolyog.
- Köszönöm. Viszlát. - mosolygok vissza rá.
Ezen is túl vagyok. Egy lépéssel megint előrébb léptem és közeledek a cél felé. Kimegyünk a parkolóba, mielőtt beszállnék a kocsiba Mamát hívom, hogy minden rendben van, elmondom mi történt. Ezalatt Anya és Apa is elszívnak egy-egy szál cigit. Mikor elköszönöm Mamától, lerakom a telefont és beülünk a kocsiba. A Gyermekrák Alapítvány felé vesszük az irányt ahol újabb vitaminokat kapok. Onnan a Heim Pál Gyermekkórházba megyünk, ahol Dr.Kollár Katalin neurológushoz megyek. Lent a földszinten bejelentkezünk és felmegyünk az első emeletre. Az ajtaja előrébb van mint ahogy megszoktam. Az ajtó rózsaszín. Ezen megint nem megszokott. Bekopogunk, kijön egy hölgy. Ismerem, rémlik az arca. Behív, hogy nehogy összeszedjek valamit. Bemegyünk. A Doktornő kijön és vele is váltunk pár szót, majd megbeszélünk egy időpontot, ahol EEG-t készítenek. Április 3. Legközelebb ekkor találkozunk. Mikor megbeszéltünk minden fontos dolgot, elbúcsúztunk és kimentünk Anyával az épületből. Kint csináltam Anyáról, kórház melletti madárról és a felettünk köröző helikopterről képet. Megkerestük a parkolóban Apa kocsiját, beszálltunk és hazáig meg sem álltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése