Eleinte, minden héten írt nekem, majd egyre többet beszélgettünk. Teljesen spontán dolgokról, nem csak a betegségemről. Később már a hét minden napján beszéltünk, de akkor már úgy mintha nagyon nagyon régi barátok lennénk. Örültem nagyon, hogy végre van olyan ember akit tényleg érdeklek. A betegségem sajnos tiszta barátszűrő volt, és akivel eddig jóban voltam, mára már rég elveszett. Néha még azokkal az emberekkel is beszélek, kérdezik, hogy hogy vagyok, akikre azt hittem ebben a helyzetben még sokkal jobban számíthatok majd mint eddig.
A napokban legalább egy héten egyszer átjött Béla és nagyon sokat nevettünk. Mikor Martin is otthon volt, amikor nem kellett dolgoznia patakokban folyt a könnyünk a nevetéstől. Annyira jó, hogy ilyen emberek vesznek körül. Az biztos, ha nekem nem lenne ez a két ember és Anyukám, meg persze a családom akkor nem tartanék itt ahol most tartok. Idő közben Béla is elkezdett blogot írni, a mindennapjairól, amit olvasok is nagy előszeretettel.
Béla blogja:
http://www.picijack.blogspot.hu/
Itt pedig a youtube csatornája csak, hogy lássák az ebmerek, hogy tényleg nagyon ügyes:
https://www.youtube.com/channel/UCeS0ifDhPQG3NKu1_f9A1-A
Később ez a kép is kikerült, Facebook borítóképemként:
Egy nagyon jó embert ismerhettem meg és azt hiszem, valami jó is volt ebben a betegségben. Béla, köszönöm amit tettél és hogy a barátod lehetek! :)
A kép mellé két idézet került, találó és ideillő:
"Az igazi barátok nem azok, akikkel leülsz egy órácskára dumálni és iszogatni. Az igazi barátokkal nem kell mindennap találkozni, az ember egyszerűen tudja, hogy ott vannak, ha szükség van rájuk."
"Jó barát az, aki jön, mikor mindenki megy."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése