Napjaim

Napok teltek, a parókámat nem hordtam egyenlőre, mert a kórházban és otthon nem éreztem értelmét. Néha, mikor erősebb volt a szervezetem akkor felvettem, de igazán csak akkor hordtam, ha valaki jött meglátogatni. Senki nem látott még parókában, csak a kórházban lévő pár ember. A vérképem egészen jónak mutatkozik, így megkaptam a kemoterápiámat a napokban. A járás már nagyon jól megy. Minden este és melegítem a folyosón lévő mikróban a teámat, de előtte elmegyek a beteg gyerekek kórtermei előtt. Mindenki viszonylag jól van. Nem hallatszik gyereksírás. A nővérek örülnek, hogy ennyire feltöltött az otthonlét, és hogy ilyen jól vagyok már. Minden este kimentem egy kicsit járkálni, megmozgattam magam a folyosón. Volt olyan is amikor a Dr. Úr kiengedett az udvarra Anyával, vagy körbejárhattuk a kórházat egyszer, ha azon a napon nem kaptam kemot. Johival és Szilvivel, a szobatársaink nagyon jól kijöttünk, volt hogy együtt UNO-ztunk vagy együtt játszottam Johival, mikor unatkoztunk. Aranyos kislány, nagyon szeret enni. Nem is csodálom attól a sok szteroidtól. Ő úgy oldotta meg, hogy az Anyukája beletette neki egy kiskanál kefírbe két-három darab gyógyszert és lenyelte. Nagyon ügyes volt és sosem panaszkodott és nagyon sokat mosolygott. 
Két hétben legalább háromszor vagy néha négyszer is, otthon voltam. A szobám is teljes mértékben megváltozott a betegségemnek köszönhetően. Mikor először mentem haza, le kellett szedni minden posztert, persze ezt nem én csináltam hanem Martin és Dani az öccse segített. Teljesen üres volt a szoba fala és így talán még nagyobbnak is látszott, és jobban is tetszett. Mikor már sokadjára mentem haza, és vissza a második otthonomba, háromszor - négyszer kaptam olyan kemoterápiát aminek az egész infúziócsövét be kellett borítani alufóliával vagy, ilyen fényvédő zöld nejlonnal. Kemoterápiát és átmosót, krülbelül tizennyolc palackkal, ezt három napig kaptam egyfolytában. Volt, amikor vízhajtót kellett kapnom azért, mert nem volt annyi a kijött folyadék mint a bevitt, ezért bevizesedett a bokám és eléggé látni lehetett. Ez már a papíron is mutatkozott amit a betegségem kezdete óta írni kellett, mint például mit eszem, iszom és mennyit. 

Sokszor meg voltam ijedve mikor nem volt egyenlő a kettő, de aztán hál' Istennek minden rendben lett, egy kis vízhajtó segítségével. 
Dr. Mona Tamás (sebész), aki a portomat rakta be, "átköltözött" Heim Pál kórházban és őt búcsúztatták a kórházban. Én igazán sajnáltam, mert azt hittem majd ő fogja ki is venni, amit nem bántam volna mert nagyon ügyes keze van, de biztos vannak még jó sebészek a kórházban.
Keresztanya be fog mutatni valakinek, aki nagyon sokat segített nekem. Már alig várom. Most otthon vagyok, várom a holnapot mert holnap indulunk és már látni akarom.