A fogadtatás

Kinyílt az ajtó és csak suhantam végig a szobámig alig vártam már, hogy a "saját" Onkológiás szobámban feküdhessek.

Tudtam, hogy ez nem olyan mint az otthoni, de mégis jobb. Sokkal jobb. Viki nővér fogadott és mosolyogva figyelte, hogy tolnak a szobámig. Gyönyörű szép hosszú raszta haja volt. Nekem mindig olyan különleges volt ő ott. Talán pont ezért.

- Pusziii - mondta széles mosollyal az arcán.

Integettem. Az örömtől még megszólalni sem tudtam. Betoltak a "szobámba" és rá rakták az ujjam ismét csak azt a bigyót ami a szívem nézte (sosem tudtam mi a neve, nem volt jó "barátom"), ami most már mindennapos és folyamatos dolog kellett lennie megfigyelés képpen.

 















Már ez sem zavart, most már csak az számított, hogy visszakerültem a megszokott "helyemre".

- Már nem lesz semmi baj. - egyfolytában ez járt a fejemben.
Ma nagyon sok orvos, nővér, kórházi tanárok, a pszichológus és az ottani kis betegek szülei/nagyszülei jöttek hozzám megkérdezni, hogy "Hogy érzem magam?". Legtöbbet a kezelőorvosom :

 Dr. Péter György. Kedves, aranyos, vicces és nyíltam beszélő ember/orvos. Érti a dolgát ahogy a többi orvos is bent. Sokat viccelődött velem mindig és anyával is. Hálás vagyok neki is mindenért!
Szavakba nem lehetett önteni, milyen boldog voltam mikor visszamentem. Még mindig nem volt szobatársam és úgy látom egyenlőre ez miatt nem is lesz. Az az orvos is bejött hozzám aki az elején még a portomat rakta be. 
Dr Mona Tamás. Őt is nagyon szeretem. :)

Este az éjszakás nővérek is nagyon örültem, hogy jobban vagyok. Jó volt ott aludni és jó volt, hogy Anya ott aludt mellettem. Éjszaka a kis gép csipogott ami az ujjamig vékony "zsinór" húzódott, mert "elfelejtek" levegőt venni. Nem tudom, hogy ezt, hogy csinálom. Amikor ez többször előfordult a gép hangos csipogására/zenélésére keltem fel, ami a nővérszobába/kezelőbe is elkezdett csipogni. Kint figyelték, hogy ver a szívem, milyen a szaturációm stb. Volt, hogy éjszaka többször is előfordult ez. A tapancsok már nem voltak rajtam aminek nagyon örültem és tudtam már végre oldalt is feküdni, de csak a jobb oldalamon a portom miatt. A hasamon, pedig nem mertem aludni, nehogy rám tekeredjen az infúzió. Nemsokára Karácsony közeledik, nagyon vártam, örültem ,hogy már nem az Intenzív Osztályon kell töltenem. Ha nem is otthon, de itt legalább meglátogathatnak.