2013. december 6., péntek

Hajhullás és Kedvességek..

Minél több kemoterápiát kaptam, annál gyengébb lettem. Egyre több orvost ismertem meg a fájdalom miatt és egyre többen jöttek be hozzám este (orvosok). Itt már jobban kezdtem eltávolodni a barátaimtól bár voltak akik bejöttek vagy kedves kis üzeneteket küldtek nekem, ahogy az akkori osztályom is tette, ebből ketten meg is látogattak és egy porcelán ajándékot kaptam tőlük. Mikor anya behozta ezeket mindig mosolyogtam, és nagyon jól esett nekem.
























































Jó volt érezni a törődést, és látni, hogy mennyi ember gondol rám és szurkol, szorít, imádkozik azért, hogy én meggyógyuljak. 
Amikor reggelente felkeltem, már sokkal jobbak voltak a napjaim,mert nem fájlaltam a fülem. Kezdett helyrejönni a több heti szenvedés után. Az a piros színű (nem is tudom mihez hasonlított talán ilyen szörpféle) kemoterápia kikészítette az embert, de nagyrészt ez viselte meg inkább a kórházban a gyerekeket is. Bár ez a szervezettől függött.
Mikor reggelente a párnámra néztem, már nem a megszokott dolgot láttam hanem épp ellenkezőleg, szokatlan volt.
Hajszálakat mely ide-oda tekeregtek a párnámon. Nem akármilyen mennyiségű hajat. Már-már mikor beletúrtam a hajamba akkor is nagyon sok kiszakadt magától, akármilyen gyengén is akartam hozzányúlni. Néha már fésülködni sem akartam, hogy több maradjon, bár tudtam, hogy ez megakadályozhatatlan. Nem akartam, hogy másként nézzenek rám az emberek mint eddig és azt sem hogy én másként nézzek a tükörbe és magamat látván elszörnyülködjek. Már lehetett látni rajtam, hogy nagyon fel vagyok fújódva a sok szteroid miatt és egyfolytában csak ettem volna. Utáltam ezt az érzést.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése