Újra dobbant szív

A negyedik nap a kórházban eltöltött legrosszabb napom volt. Bármelyikre is gondolok vissza, egyik sem múlná felül. A reggelem ugyan úgy kezdődött, a szívem szokásához híven ugyan úgy rakoncátlankodott. Mellkasommal együtt emelkedett, egyre nagyobbakat dobbant. Sokat sípolt a gépem.Anya még mindig nem jött. Nem tudom pontosan hány óra lehetett,de már csak annyira emlékszem, hogy a kardiológusom és egy másik orvos beszél hozzám.
- Vegyél nagy levegőket, aztán lassan fújt ki.
Szót fogadtam.
- Fogsz kapni valamit, amitől elalszol, szédülhetsz.
Nem tudtam megszólalni. Benyomták a szert, éreztem, hogy  a testem elnehezedik. Elsötétül előttem minden. Mintha altatót kaptam volna, vagy mintha elájultam volna. Aztán kinyitottam a szemem és nagyon gyorsan dobogott a szívem. Az eddiginél is gyorsabban. Nem sok idő telhetett el mert az orvosok ugyan így állnak felettem. Ugyan azt mondja:
- Vegyél nagy levegőket, aztán lassan fújd ki.
Ismét szót fogadtam.
- Megint megismételjük amit az előbb csináltunk.
Újra ugyan azt éreztem a testem elnehezedett és újra sötétbe borult előttem mindent. Aztán kinyitottam a szemem, a kardiológus pedig megszólalt.
- Most már minden rendben van.
Fogalmam sem volt, hogy mi történt velem. Fájdalom csillapítót nem kaphattam, hiszem nem kértem és épp akkor semmim sem fájt. Altatót sem, hisz nem vittek a műtőbe. Akkor mi lehetett az? 
Az orvosok megvizsgáltak és 3 óránként Astrup vizsgálatot végeztek. Anya végre bejött (végre beengedték) és láttam, hogy meg van ijedve. Egyszerűen nem értettem mért. Az orvosok folyamatosan jöttek hozzám és vizsgáltak. EEG-t is végeztek, és a szívemet is megvizsgálták. Most már minden rendben találtak, de még mindig nem mondtak semmit mi történt. A gépek még mindig figyeltek engem, és most már nem csipogott, mert rendben talált mindent. Anya segített nekem sok mindenben megint aznap és a kezelőorvosom is meglátogatott. 

(Amit mi nem tudtunk Anyával akkor, de az orvosok tudták, az az volt, hogy nem szimplán elájultam. Nem is elaludtam akkor. Akkor azokban a percekben amikor a kardiológus felettem állt és valamit beadott nekem amitől úgy éreztem, hogy elájultam, Ő az életemet mentette meg. A szívemet újra kellett indítani. Az első sikertelen volt, ezért meg kellett ismételni. A második sikerrel járt, amit neki, Istennek köszönhetek, azoknak akik mellettem álltak akkor és most is. Köszönhetem azoknak is akik fentről vigyáznak rám.)

KÖSZÖNÖM!

Dr. Nemes János (kardiológus)